Nagyvilág

2008.04.26. 11:45

Viktor Juscsenko a vereckei emlékműről

<p>Kárpátalja – Ukrajna elnöke a védelmébe vette a Vereckei-hágón felépült magyar honfoglalási, illetve a Munkácsi vár fokán nemrég felavatott Turul-emlékművet, amelyekkel szemben számos ukrán nacionalista párt és mozgalom fejt ki szinte hisztérikus tiltakozást.</p>

Szokásos negyedévi sajtókonferenciáján Viktor Juscsenko arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy miért nézte el Viktor Balogának, az elnöki titkárság kárpátaljai illetőségű vezetőjének a vereckei magyar honfoglalási és a munkácsi turulmadaras emlékmű felállításában való közreműködését, leszögezte: nemcsak elnézte mindezt, hanem ő maga is határozottantámogatta. Ez esetben ugyanis történelmi kérdésekről van szó.

– Vannak történelmi szomszédaink, akikkel kölcsönösen tiszteljük egymást. A lengyeleknek is baráti jobbot nyújtottunk, noha ők sem felejtik el a volinyi tragédiát, sem a többi tragikus eseményt, amelyeket csakis a kölcsönös tisztelet és jóindulat alapján lehet tisztázni – nyilatkozta az ukrán államfő.

– Meggyőződésem, hogy minden népnek joga van történelme és hagyományai ápolására, s az arra utaló emlékjelek állítására. Ennek tiszteletben tartása pedig csak azt mutatja, mennyire vagyunk mi nagy nép, s mennyire tudjuk tolerálni mások nemzeti érzéseit.

Mindehhez hozzáfűzte, hogy a kárpátaljai magyar emlékjelek felállításával kapcsolatban további vitának nincs helye.

– Palkó István –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!