Nagyvilág

2008.03.02. 20:23

Szabálytalanságok az orosz elnökválasztáson

<p>Moszkva - Gyárvezetők kirúgással fenyegették munkásaikat, ha nem mennek el szavazni. A szükséges regisztráció nélkül engedélyezték a szavazást. Nem engedtek be szavazóhelyiségekbe választási megfigyelőket.</p>

Néhány példa a választási szabályok megsértésére az vasárnapi orosz elnökválasztáson, amire több szervezet felhívta a figyelmet.

Már most megkezdték a szabálysértéseket - közölte az AFP francia hírügynökséggel a Golosz nevű független megfigyelő szervezet igazgatója 12 órával azután, hogy a csendes-óceáni partvidéken megnyitották az első szavazóhelyiségeket. Lilija Sibanova elmondta, hogy megfigyelőiket több helyen sem engedték be a szavazóhelységekbe, és ugyanolyan szabálytalanságok történtek, mint a decemberi parlamenti választásokon, ami az EBESZ véleménye szerint nem érete el a nemzetközi normákat.

Sibanova elmondta, hogy Kalinyigrádban a megfelelő regisztráció nélkül is lehetett szavazni, ami elvileg lehetőséget ad többszörös szavazásra, és Moszkvában is lehetőség volt ilyen csalásra.

Egy moszkvai rádió közlése szerint pedig a főváros egyik szavazóhelyiségében már a voksolás kezdete előtt nagyjából száz Dmitrij Medvegyevre leadott szavazat volt a dobozban.

A Kommunista Párt közlése szerint Vlagyivosztok gyáraiban a vezetők azzal fenyegették meg munkásaikat, hogy csökkentik fizetésüket, vagy kirúgják őket, ha nem mennek el szavazni. Minden szavazóhelységben ott volt valaki a gyárakból, hogy ellenőrizzék, ki megy el leadni voksát. Egy bejelentés szerint diákokat feletteseik távolsági szavazólapok kitöltésre köteleztek.

Az EBESZ bojkottálta az elnökválasztást és egyáltalán nem küldött megfigyelőket az országba. Döntésüket a Moszkva által kért korlátozásokkal indokolták. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) által delegált 25 megfigyelő majd csak az utolsó szavazóhelyiség bezárása után mondanak véleményt - közölte a szervezet szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!