Nagyvilág

2008.03.17. 13:00

Rendőröket ítéltek el újságíró-gyilkosságért

<p>Ukrajna – Összesen 37 év börtönre ítéltek három rendőrtisztet, akik közreműködtek Georgij Gongadze ellenségi újságíró meggyilkolásában.</p>

Tizenkettőtől tizenhárom évig terjedő börtönbüntetésre ítélt három rendőrt szombaton egy kijevi bíróság Georgij Gongadze népszerű ellenzéki újságíró hét és fél évvel ezelőtti meggyilkolásáért, aki haláláig oknyomozó riportokat közölt Leonyid Kucsma akkori elnök és köre által elkövetett visszaélésekről.

A 2006 januárjában kezdődött és jórészt zárt ajtók mögött lefolytatott perben 12 évi börtönre ítélték Valerij Kosztenko és Olekszandr Popovics rendőrezredeseket, illetve 13 évre Mikola Protaszov őrnagyot. Egy negyedik gyanúsított, Olekszij Pukacs rendőrtábornok, aki a vád szerint megszervezte az újságíró likvidálását, s aki az eddigi adatok szerint végül is megfojtotta őt, jelenleg szökésben van. A másik koronatanú, Jurij Kravcsenko akkori belügyminiszter 2005 márciusában – közvetlenül a „narancsos” forradalom után - gyanús körülmények között lett öngyilkos.

A vádlottak ügyvédjei bejelentették, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fellebbezést nyújtanak be.
Georgij Gongadze, az Ukrajinszka Pravda című internetes hírportál 31 éves vezetője 2000. szeptember 16-án tűnt el. Fej nélküli holttestét két hónappal később találták meg egy Kijev megyei erdőben.

– Palkó István –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!