Nagyvilág

2008.03.25. 18:12

Újabb titkos szobák a horrorházban

<p>További két földalatti szobát talált a rendőrség a Jersey szigetén lévő volt gyermekotthonban, ahol gyerekeket zaklattak - jelentette be a brit rendőrség kedden.</p>

Az Haut de la Garenne-ben korábban csontokat is találtak, és eddig száz ember állítja, hogy gyerekkorában bántalmazták az intézményben.

Februárban két titkos szobát, és gyerekcsontokat találtak a helyszínen. Az egykori áldozatok azt vallották, hogy ezek "büntetőszobák" voltak, ahol zaklatták őket. A feltárt maradványokat még vizsgálják. Az ügyben még 2006-ban kezdődött nyomozás, több sértett bejelentése után.

Az intézet egy korábbi őrét, a 76 éves Gordon Wateridge-et három rendbeli szexuális zaklatással vádolják, amit 16 évnél fiatalabb lányok ellen követett el, 1969 és 1979 között. A nyomozók szerint az ügynek több mint negyven gyanúsítottja van.

A mostanában a brit sajtóban csak Horror Házának nevezett gyermekotthon 1867-ben nyílt, és 1986-ban zárták be. A viktoriánus épület 2004-től diákszállóként működött.

A 90 ezer lakosú Jersey a Nagy-Britannia és Franciaország közötti Csatorna-szigetek legnagyobb és legnépesebb tagja. Brit királyi koronagyarmat, amelynek védelme Nagy-Britannia feladata, de nem tartozik az Egyesült Királysághoz és nem része az Európai Uniónak.

  • Földalatti kínzókamra a nevelőintézet alatt
  • Kiterjedt nyomozás a "horror-házban"
  • Emberi csontokat találtak a tázlári erdőben
  • Emberi csontokat találtak Baján
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!