Nagyvilág

2007.12.26. 13:43

Politikai ellenfelét emelte maga mellé Juscsenko

<p>Ukrajna – Egyik legádázabb politikai ellenfelét, a Régiók Pártnának prominens személységét, Raisza Bogatirjovát nevezte ki a Nemzetbiztonsági Tanács titkárává.</p>

Ezt a posztot az utóbbi időben az a Nasa Ukrajinás Ivan Pljuscs töltötte be, aki az elnökpárti demokratikus koalícióból egyedül nem szavazott Júlia Timosenko miniszterelnöki jelölésére., s ezzel alaposan kihúzta a gyufát párttársai körében (előzőleg Pljuscs neve is felmerült a házelnöki posztra jelöltek között, ám ezt idővel elvetették).

Az immár hivatalosan is ellenzékbe vonult, s a kelet-ukrajnai oroszok pártjának tekintett Régiók Pártja egyik meghatározó tényezőjének hétfőn bejelentett kinevezési szándéka erre a kulcsfontosságú tisztségre mindkét oldalra a meglepetés erejével hatott. Viktor Janukovics pártelnök, eddigi kormányfő például a hír hallatán kijelentette, hogy mindez csupán az ő testén át történhet meg, pontosabban, hogy Bogatirjova kinevezéséről először is vele kell tárgyalni.

Ezzel szemben kedd délután a politikusasszony beleegyezett, s elfogadja az elnöki felajánlást.

Ukrajna szerte azóta a politikai tévéműsorok túlnyomó adásidejét az okok és okozatok boncolgatása teszi ki, mivel az államfő mostanáig egyetlen szóval sem indokolta megdöbbentő választását.

Egyes elemzők úgy vélik, hogy Juscsenko elnök mostani húzása a legnagyobb ellenzéki politikai erő felbomlasztása érdekében tett első lépés. Más politológusoknak az a meggyőződésük, hogy a lépés Júlia Timosenko kormányfő megbéklyózására irányul, mivel így a kormánykoalícióban a kistestvér szerepét betöltő Nasa UkrajinaNarodna Szamooborona tömb hatékonyabban képes sakkban tartani a Vaslédit.

– Palkó István –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!