még az idén renoválják

2021.08.18. 11:30

Omladozik a kerítés a köztemetőnél

A mielőbbi helyreállítással elébe kellene menni egy esetleges tragédiának.

Fotó: Fogarasi Renáta

Legalább egy éve, de lehet, hogy már régebb óta figyelik érdeklődve a Nagy­erdőn sétálók, futók és az elhunyt szeretteikhez kilátogatók, hogy a köztemető hátsó, Pallagi út felőli bejáratánál vajon meddig bírja még az a betonkerítés, mely középen kettétört, és szép lassan elkezdett kidőlni, de valami furcsa véletlennek köszönhetően még mindig nem omlott le. Egy idő után érzékelhette a problémát a köztemetőt fenntartó AKSD Kft. is, mivel a helyszínen készült fotón is jól látható, hogy egy sajátos megoldással igyekeztek orvosolni a problémát. A kerítéselemet két ponton egy-egy csavarokkal odaerősített vaspánttal „stabilizálták”, sőt többször műanyag szalagot is kifeszítettek, jelezve, hogy nem szerencsés a kerítés közelébe merészkedni. A szalag azonban nehezen állt ellen az időjárásnak, a szél, az eső alaposan megtépázta, bár nyomai most is ott lengedeznek még. Közben a betonkerítés állapota is egyre rosszabb lett, a vaspántok ugyan még kitartanak, de mintha nem tudnák igazán betölteni funkciójukat, a laikus szemlélőnek úgy tűnik, akár a következő percben kidőlhet a betonfal.

A Debreceni Köztemető kerítése 1932 óta áll, és a főépületet is tervező Borsos József elképzelései alapján készült | Fotó: Fogarasi Renáta

Az ott parkoló kirándulók, temetőlátogatók körében állandó téma ez, és talán tényleg csak a szerencsének köszönhető, hogy eddig nem történt nagyobb baj. Ehhez még csak az sem kellene, hogy az egész kerítés összedőljön, elég, ha egy nagyobb darab letörik belőle, és mondjuk egy éppen arra sétáló kisgyermekre esik.

Megrendelték a sablonokat

Kicsit visszább, a temető főbejárata felé egyébként egy másik kerítéselem is hasonló „tüneteket produkál”, középen kettéhasadt már, igaz, egyelőre sokkal jobb állapotban van, mint emez, de csak idő kérdése, hogy ott is be kelljen vetni a vaspántokat. De nem lehetne-e vajon a re­noválás egy sokkal biztonságosabb módját választani? A toldozgatás-foldozgatás helyett például felújítani úgy, hogy mindenki nyugodt legyen? Hatalmas költséggel még a mai, irreálisan magas építőanyagárak mellett sem igen kellene számolni, vagy ha igen, akkor lehet, hogy érdemes lenne az egész elemet kicserélni. Megérné megtenni, még mielőtt tényleg tragédia történik.

Fotó: Fogarasi Renáta

Kérdéseinkkel megkerestük az AKSD Kft.-t is, kíváncsiak voltunk, hogy várható-e komolyabb beavatkozás, netán felújítás. És ha igen, mikor, hiszen a probléma nem új keletű már. Egyáltalán szokták-e vizsgálni, hogy milyen állapotban van a temető betonkerítésének többi eleme? Domokos Csilla, az AKSD Kft. szóvivője érdeklődésünkre közölte: a köztemető kerítésének állapota miatt társaságuk már két hónapja megrendelte a beton kerítéselemek saját gyártásához szükséges sablonokat. Céljuk ugyanis, hogy saját maguk tudják legyártani és cserélni a sérült elemeket.

„Az építőiparban megfigyelhető körülmények miatt a sablonokra még várnunk kell, azonban terveink szerint ebben az évben elkezdjük a kerítés renoválását. A fotón is szereplő kerítéselem azonnali cseréje statikailag nem indokolt, ugyanis kollégáink traktorral sem tudták azt kidönteni.”

Megelőzésre törekszenek

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszban hangsúlyozzák azt is, hogy a kerítés állapotát folyamatosan figyelemmel kísérik, és amennyiben egy elem veszélyessé válik, azonnal intézkednek. Rámutattak arra is, hogy a megelőzésre törekszenek, ezért rendelték meg azt a sablont, amelyikkel lehetővé válik a kerítéselemek azonnali cseréje. Hiszen úgy nem kell kivitelezőre várniuk, s a jövőben az AKSD sírkőszolgáltatási csoportja házon belül legyártja és cseréli majd a sérült elemeket.

Takács Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!