Magyarország

2018.04.08. 20:52

Választás 2018 - Juhász: a magas részvétel kormányváltást ígér

Budapest - Az Együtt abban bízik, hogy kormányváltás lesz, a párt alelnöke szerint a magas részvételi adatok azt mutatják, hogy azok közül is sokan elmentek szavazni, akik talán eddig a bizonytalanok táborába tartoztak.

Budapest - Az Együtt abban bízik, hogy kormányváltás lesz, a párt alelnöke szerint a magas részvételi adatok azt mutatják, hogy azok közül is sokan elmentek szavazni, akik talán eddig a bizonytalanok táborába tartoztak.

Juhász Péter az urnazárást követően tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, meggyőződése, hogy az Együtt bent lesz a parlamentben.

A magas részvételi arány mindenképpen jó hír a kormányváltást akaróknak - fogalmazott az ellenzéki politikus. Szerinte a Fidesz "csak a stabil, fix táborát tudta mozgósítani", és olyanok is nagy számban mentek el szavazni, akik kormányváltást akarnak.

"Az Együtt politikája arról szólt, hogy a kormányváltásért politizáltak, tehát minden olyan eredménynek örülnek, ami ehhez közelebb visz" - mondta Juhász Péter.

Hozzátette: abban bíznak, hogy két egyéni mandátumot szereznek Szabó Szabolcs (Csepel) és Vajda Zoltán (Mátyásföld) révén.

Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje arról beszélt, hogy az eddiginél több az egyéni mandátumszerzés lehetősége. Megjegyezte, hogy a választási rendszer működése most sem volt botrányoktól mentes, és az ellenzék partner lett volna a hibák kijavításában, azonban a Fidesz nem.

Juhász Péter szerint a Fidesz legitimitása a magas részvétel miatt megingott.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!