Magyarország

2016.12.04. 11:25

Szent Miklós az igazi Mikulás

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Vagyonát a szegények és a gyerekek megsegítésére költötte.

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Vagyonát a szegények és a gyerekek megsegítésére költötte.

Többféle legenda terjed a Mikulás eredetéről. Az egyik változat szerint Szent Miklós a keleti egyház máig legtiszteltebb szentje ihlette karakterét. Szent Miklós gazdag család gyerekeként született. Korán árva maradt, szüleitől örökölt vagyonával, nagybátyjához, Patara város kolostorába költözött. Már kisgyerek korában megszerette az ottani életet és végül a papi hivatást választotta. Életét mindvégig az emberiség és a gyerekek megsegítése vezérelte, püspöki évei alatt vagyonát a gyerekek és szegények megsegítésére költötte, miközben tanított és a szeretetet hirdette. Egy éhínség idején az egyház vagyonát is szétosztotta a szegények között.

A csoda többször megtörtént

A történet szerint a kolostor közelében, ahol lakott, élt egy szegény parasztember, akinek három lánya volt. Egy séta közben akaratlanul meghallotta a három lány vitáját amikor azon vitatkoztak, hogy melyikük áldozza fel magát rabszolgának, azért, hogy kiszabaduljanak a szegénységből és egyikőjük férjhez mehessen. Miklós püspök ezt meghallva visszasietett a kolostorba és egy marék arannyal tért vissza melyet titokban bedobott az ablakon, majd elsietett.

A lányok azt hitték valamilyen csoda vagy áldás szállt rájuk, azonban egy évvel később a jótett újra megtörtént. Lépteket hallottak az ablak alatt, kisiettek,s azt látták, hogy egy piros köpenyes ember rohan el az ablak elől. A harmadik évben az ablak zárva maradt a kemény fagyok miatt. Ezért a püspök felmászott a tetőre és a nyitott kéményen át dobta be az aranyat, éppen akkor amikor a harmadik lány a harisnyáját kötötte fel száradni a kandalló szerű tűzhelyre. A keszkenőbe rakott arany épp a harisnyájába hullott. Mindezek után terjedt el a hír, hogy Télapó minden évben megajándékozza a szegényeket. Egy idő után kiderült ki is ő valójában, ugyanis az aranyak között amit a legkisebb lány kapott egy olyan darab is volt, melyet a helyi aranykereskedő adott korábban személyesen Miklós püspöknek. Ez alkalommal az is kiderült, hogy Miklós püspök minden évben december 5-én, névnapjának előestéjén rendszeresen megajándékozza a gyerekeket. A keresztényüldözések idején elfogták, de kivégezni nem merték. A legenda szerint halálakor a lelkét angyalok vitték a végső nyughelyére, ahol egy forrás eredt.

Rénszarvasok segítik

A mai modern felfogás szerint a Lappföldön élő Mikulás apó minden évben felszerszámozza rénszarvasait, amik sebes vágtával felrepítik az ajándékokkal roskadásig megrakott szánkóját a felhők közé, hogy minden gyerekhez időben eljussanak a várva várt ajándékok. Segítői pedig szánhúzó rénszarvasi: Rudolf, Fürge, Sármos, Talpas, Kerge, Csámpás, Torkos, Bátor és Szélvész.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!