Magyarország

2015.12.12. 13:06

Költségvetési csalás miatt vádat emeltek az MTV volt elnöke ellen egy ingatlanügyben

Budapest - A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, majd stratégiatervezési és kommunikációs igazgatója ellen - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész szombaton.

Budapest - A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, majd stratégiatervezési és kommunikációs igazgatója ellen - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész szombaton.

Ibolya Tibor azt írta: a vádirat szerint R. Z. magánszemélyként még 2010-ben egy budapesti XII. kerületi ingatlanügyletben közvetítői tevékenységet végzett, amelyért az ingatlan vásárlóitól mintegy 100 ezer euró (mintegy 26,5 millió forint) sikerdíjat kapott.

A vádlott az így megszerzett jövedelmét azonban a 2011 májusában az adóhatósághoz benyújtott szja-bevallásában önálló tevékenységből származó jövedelemként nem szerepeltette, hanem az eltitkolt jövedelmét az ingatlan vevőivel egy, a Seychelles-szigeteken bejegyzett, résztulajdonában álló offshore cég Lichtensteinben vezetett bankszámlájára utaltatta, amely bankszámlához egyedi megbízással hozzáféréssel is rendelkezett - közölte a főügyész.

Hozzátette: az offshore cégnek és lichtensteini bankszámlájának a magánügyletben csak annyi szerepe volt, hogy a vádlott így megkerülhette magyarországi adófizetési kötelezettségét.

A vádhatóság szerint a volt tévéelnök valótlan tartalmú adóbevallása benyújtásával a 2010-es adóévre vonatkozóan - személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás bevallási és fizetési kötelezettségét megszegve - mintegy 12,6 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Ibolya Tibor közlése szerint a vádlott terhére rótt bűncselekmény a törvény szerint akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!