Magyarország

2012.10.30. 16:31

Járások - Aláírta a 23 fővárosi kerületi önkormányzat a járási megállapodást

Budapest, 2012. október 30., kedd (MTI) - Aláírta a budapesti járási hivatalok kialakítására vonatkozó kétoldalú megállapodást a 23 kerületi önkormányzat és a fővárosi kormányhivatal kedden Budapesten.

Budapest, 2012. október 30., kedd (MTI) - Aláírta a budapesti járási hivatalok kialakítására vonatkozó kétoldalú megállapodást a 23 kerületi önkormányzat és a fővárosi kormányhivatal kedden Budapesten.Noha a három MSZP-s kerületi polgármester - Gajda Péter (XIX. kerület), Szabados Ákos (XX.) és Tóth József (XIII.) - előzetesen jelezte, hogy tiltakozásképpen nem vesznek részt az ünnepségen, a rendezvény előtt ők is aláírták a dokumentumot. Szabados Ákos végül mégis ott volt az eseményen is. Az ünnepségen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter köszönetet mondott a kerületvezetők együttműködéséért. Kiemelte: a politikamentes egyeztetéseken a korábbinál jobb közigazgatás kialakítása volt a cél. Azt mondta, a változás elodázhatatlan volt, az önkormányzatok "heroikus munkát" végeztek, egyre több feladatot és egyre kevesebb finanszírozást kaptak. Utóbbi kapcsán utalt arra, hogy az önkormányzatok részbeni állami konszolidációjával könnyebb lesz a helyzet.

A miniszter szólt arról, az önkormányzatok és az államigazgatás egymásra van utalva, ugyanakkor ki is egészítik egymást, s bízik abban, hogy ez tartósan így lesz.

Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott a magyar közigazgatási rendszer történetének áttekintve arról beszélt: a Fidesz kétharmados többségével lehetőség nyílt arra, hogy korszerű, 21. századi közigazgatást hozzon létre, ennek eredményei a 2011. január 1-jén létrejött kormányhivatalok is. Úgy véli, az államigazgatás hatékonyabb, egységesebben és jobb lesz.

A kormánymegbízott kiemelte, hogy Budapest 23 járási hivatalában csaknem kétezren fognak dolgozni: ezernégyszázan az önkormányzatoktól, mintegy hatszázan a kormányhivatal korábbi kirendeltségeitől kerülnek át.

Pesti Imre a kormányablakok létrehozását nevezte a legnagyobb előrelépésnek, s megjegyezte: a jövő év végére csaknem 2500 ügyet lehet azoknál rendezni. Szólt arról is, hogy a tervek szerint egy nonstop kormányablak is fog működni, a főváros VI. kerületében.

Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP) terézvárosi polgármester a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének nevében arról beszélt: nem volt szerencsés, hogy a polgármesteri hivatalokban keveredtek az államigazgatási és az önkormányzati feladatok. Kijelentette, osztja azt a véleményt, hogy szükséges a közigazgatási rendszer megújítása, s hangsúlyozta: az állampolgárok ügyintézése helyben marad, a változás legfeljebb annyi, hogy felgyorsul.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!