Magyarország

2012.08.22. 12:08

Megbírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt a Közbeszerzési Döntőbizottság

Budapest, 2012. augusztus 22., szerda (MTI) - A Közbeszerzési Döntőbizottság 2,5 millió forintra bírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH), miután az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához az egyetlen tárgyalópartnert hívott meg, a Metal-Art Zrt.-t - számolt be az Index.

Budapest, 2012. augusztus 22., szerda (MTI) - A Közbeszerzési Döntőbizottság 2,5 millió forintra bírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH), miután az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához az egyetlen tárgyalópartnert hívott meg, a Metal-Art Zrt.-t - számolt be az Index.A portál szerdán azt írta: a KEH hat év alatt összesen 180 millió forintot fizetett volna az évi néhány tucat Magyar Szent István Rend és a Magyar Becsület Rend éremért. A hatóság a közbeszerzési törvénybe ütközőnek ítélte az eljárást, amelyet nagy értékű és súlyos jogsértésnek ítélt. A bírságot azonban csak 2,5 millió forintban határozta meg, mivel a KEH-et együttműködőnek ítélte és a kifizetések sem történtek még meg.

Hozzátették, a Köztársasági Elnöki Hivatal az eljárását azzal indokolta, hogy még 2006-ban kötött egy olyan keretszerződést, amely után csak a Metal-Art Zrt.-t hívhatta meg ajánlattételre. Az Index szerint a hivatal azzal is érvelt, hogy nem hívhattak meg mást, mivel a nyertes cégnek tisztában kell lennie a történelmi előzményeinkkel, ezért csak magyar tulajdonú cég jöhetett szóba.

Érvelésük szerint a Metal-Art a korábbi Állami Pénzverde jogutódjaként könnyen igazolhatja korábbi kitüntetések nemesfémtartalmát, emellett kellő referenciával, megfelelő képekkel és szakemberekkel rendelkezik. Az Index szerint a hivatal arra is hivatkozott, hogy csúszásban voltak az augusztus 20-ai állami ünnep előtt.

A cikkben az is olvasható, hogy a Metal-Art Zrt. a csődben lévő Vegyépszer egykori elnök-tulajdonosának, Nagy Eleknek az érdekeltségébe tartozik, és az elmúlt évet 4,46 milliárd forintos árbevétellel zárta.

Az Indexen megjelent cikk nyomán, az MTI megkeresésére a Köztársasági Elnöki Hivatal közölte: az ügyben csütörtökre alakítja ki álláspontját.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!