Magyarország

2012.07.13. 15:56

Fapál László sem tartja megalapozottnak a főügyészség vádemelését

Budapest, 2012. július 13., péntek (MTI) - Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) egykori közigazgatási államtitkára nem tartja megalapozottnak a Központi Nyomozó Főügyészség vele szembeni vádemelését, és ártatlannak tartja magát, Juhász Ferenc korábbi honvédelmi miniszterhez hasonlóan.

Budapest, 2012. július 13., péntek (MTI) - Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) egykori közigazgatási államtitkára nem tartja megalapozottnak a Központi Nyomozó Főügyészség vele szembeni vádemelését, és ártatlannak tartja magát, Juhász Ferenc korábbi honvédelmi miniszterhez hasonlóan.

 

Az MTI pénteki megkeresésére Dezső Antal, Fapál László ügyvédje azt közölte, nem kapták meg hivatalosan a vádiratot, ezért az abban foglalt tényállást nem ismerik. Jelezte azonban, ha a vádirat tartalma megegyezik a gyanúsítás szövegével, akkor - álláspontjuk szerint - a vád azon a téves jogi felfogáson alapul, hogy Fapál László állami vezetőként igényelt és kapott lakást.

Dezső Antal arra hívta fel a figyelmet, hogy Fapál László kettős jogviszonyban volt, és nem államtitkárként, hanem katonatisztként kapott lakást a Honvédelmi Minisztériumtól. Mivel Fapál László katonatisztként kapott lakást, ezért nem lehet az ügyben az állami vezetőkre vonatkozó jogszabályokat alkalmazni, illetve a terhére róni - tette hozzá.

A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken közölte, hogy vádat emelt Juhász Ferenc szocialista országgyűlési képviselő és Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkára ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt.

Juhász Ferenc ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: nem tartja megalapozottnak a vádat, mert egy olyan eljáráshoz kapcsolódik, amelyet Hende Csaba honvédelmi miniszter korábban - Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost tájékoztatva - már formailag törvényesnek talált.

A főügyészség a vádlottakat jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja, melyet Juhász Ferenc tettesként, Fapál László pedig felbujtóként követett el. A vagyonkezelési szabályok megszegése következtében a Honvédelmi Minisztériumot 43 millió forint vagyoni hátrány érte, amely nem térült meg - írta közleményében a főügyészség.

 

 

bvz bpg bdó

 

MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!