Magyarország

2012.06.28. 16:53

Költségvetés - LMP: sem a Fidesz-frakció, sem a Matolcsy-minisztérium nem tud számolni

Budapest, 2012. június 28., csütörtök (MTI) - Az LMP szerint a háromszázmilliárd forintos tehercsökkentésről szóló kormánypárti bejelentés azt jelzi, hogy sem a Fidesz-KDNP-frakció, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nem tud számolni.

Budapest, 2012. június 28., csütörtök (MTI) - Az LMP szerint a háromszázmilliárd forintos tehercsökkentésről szóló kormánypárti bejelentés azt jelzi, hogy sem a Fidesz-KDNP-frakció, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nem tud számolni.

Vágó Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: az LMP helyesnek tartja, hogy a kormányoldal járulékcsökkentéssel próbálja beindítani a munkahelyteremtést, de megítélésük szerint ennek fedezetéül a többkulcsos adórendszer bevezetése szolgálhatna.

Van háromszázmilliárd forint mozgástér a költségvetésben, de ennek kihasználásához az kellene, hogy Matolcsy György ne ragaszkodjon az igazságtalan adórendszerhez - hangsúlyozta.

Vágó Gábor szerint azonban a nemzetgazdasági miniszter csütörtöki bejelentésével azt bizonyította, hogy "nem beszámítható", márpedig "kiszámítható gazdaságpolitikához beszámítható emberekre lenne szükség".

Véleménye szerint Matolcsy György minden, ezt megalapozó számítás nélkül jelentette be, hogy a Magyar Nemzeti Bank "könnyedén kiköhög" százmilliárd forint tranzakciós illetéket, és hogy azt - ugyanekkora bevétel reményében - kiterjesztik a Magyar Államkincstár pénzügyi műveleteire is.

A változó világgazdasági környezet és a kiszámíthatatlan kormányzati politika miatt rendkívül kockázatosnak nevezte a háromszázmilliárdos tehercsökkentés fedezetéül szolgáló harmadik intézkedést, a költségvetési tartalék csökkentését is.

"Hasraütésszerűnek" minősítette továbbá, hogy Matolcsy György szerint a tervezett 1,6 százalék helyett akár 2 százalékkal is növekedhet jövőre a GDP.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön jelentette be, hogy háromszázmilliárd forint értékű tehercsökkentő csomagban állapodott meg az NGM és a Fidesz-KDNP-frakció. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt közölte, ennek forrása, hogy kiterjesztik az MNB pénzügyi műveleteire a tranzakciós illetéket, ezzel százmilliárd forintot biztosítanak a programhoz, és ugyanennyit tesznek hozzá a Magyar Államkincstár keretében végrehajtott pénzügyi műveletekre kiterjesztett illetékbevételből. További százmilliárd forintot a jelenleg 320 milliárd forintos tartalékból fedeznének.

bbd bzt bhi

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!