Magyarország

2008.09.10. 06:06

Megbízottra várva

<p>Nagyon rá fér a régiónkban élőkre, hogy – mint a miniszter igéri – megerősítsék a biztonságérzetüket. - Pap Gyula jegyzete</p>

Igazából a biztonság az, ami a bűnügyi statisztikák szerint megerősítésre szorul. Elgondolkodtató, hogy az ismertté vált bűncselekmények – tehát durva becslések szerint kétharmada az eseteknek – mintegy 45 százalékát derítette fel a hatóság. Tehát az emberek által megélt bűncselekmények közül csak minden harmadikra derül fény. Nem hat ez a tény megnyugtatóan a biztonságérzetünkre és abba is érdemes belegondolni, milyen üzenete van ennek a másik oldal számára.

Az ebben a témában élénk közbeszéden is látszik: a problémának az enyhítésében minden megoldásra fogékony a társadalom. Az igazságügyi és rendészeti miniszter legutóbbi – s azóta részletesen ki nem fejtett – felvetését ezért kísérte kiemelt figyelem: a bűnügyileg legfertőzöttebb területeken jelentősen megerősítenék a körzeti megbízotti hálózatot.

Nem vagyunk egyedül, akik érdeklődéssel várjuk a névsort, talán jó szimattal gyanítjuk az ígért 150-200 kmb-s jelentős hányada jut vidékünkre. És akkor talán nem kell majd a feszült helyzetekben a lakosságnak valamilyen más gárdára várnia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik