Magyarország

2008.09.27. 15:41

Göncz Kinga amerikai zsidó szervezetekkel tárgyalt és a Demokráciák Közösségének tanácskozásán beszélt

<p>A magyar külügyminiszter helyi idő szerint pénteken amerikai zsidó szervezetek képviselőit fogadta a New York-i magyar ENSZ-misszió épületében, akiknek kifejtette, hogy Magyarországon ugyan vannak szélsőséges jelenségek, de nincs antiszemita kirekesztés, a magyarországi zsidó közösség reneszánszát éli.</p>

A nap folyamán beszélt a Demokráciák Közösségének tanácskozásán is, ahol a világban zajló demokratikus átmenet érdekében konkrét célok megfogalmazását sürgette.

Magyarország a két- és többoldalú fejlesztési együttműködésben egyaránt fontosnak tartja, hogy megossza a rendszerváltás tapasztalatait az érintett államokkal. Göncz Kinga az ENSZ-Közgyűlés ülésszaka alkalmából összehívott miniszteri értekezleten éppen ezért külön is felhívta a figyelmet a Demokratikus Átmenet Központra (ICDT), amely nem általánosságban támogatja a demokráciák megteremtését, hanem konkrét és gyakorlati célokat tűz ki, projekteket bonyolít le.
A magyar politikus rámutatott, hogy a jó kormányzásnak nem csupán Afrikában, hanem a világ más fejlődő övezeteiben is különleges figyelmet kell szentelni. Ugyanígy fontos, hogy a helyi közigazgatás megfelelően működjön, és az átalakulásban nagy szerepet tölthetnek be a civil szervezetek is.

Ennek kapcsán kitért arra, hogy az ICDT jelenleg egy olyan programon dolgozik, amelynek keretében összegyűjti a legjobb tapasztalatokat a kormányzatok és a civil szféra együttműködéséről és ily módon járul hozzá a demokratikus értékek térnyeréséhez.

A magyar miniszter az ENSZ és az EU együttműködéséről rendezett találkozó kapcsán mindenek előtt azt emelte ki, hogy elsősorban a válságkezelés területén van szükség a két szervezet kooperációjára.

Mint mondta, Magyarország az alapvetőnek számító információcsere érdekében külön is támogatja a két fél közti egyeztetéseket. Kifejtette, hogy a magyar fél üdvözli az afrikai békefenntartó képesség erősítését célzó együttműködést. Hozzátette ugyanakkor, hogy nyomon kell követni a válságkezelés eredményeit, mert megfelelő következtetések levonásával tovább lehet lépni, mégpedig nem csak Kongóban, hanem Csádban és Koszovóban is. Utóbbi kérdéssel kapcsolatban sürgette, hogy mielőbb tisztázzák a feladatmegosztást az UNMIK és az EULEX között.

Göncz Kinga előzőleg a magyar ENSZ-misszión amerikai zsidó szervezetek, az American Jewish Committee, az American Jewish Congress, valamint az Anti-defamation League képviselőivel folytatott megbeszélést. Kérte a vendégeket, hogy segítsék elő a Magyarország-kép további javítását az USA-ban. Megjegyezte, hogy a magyar társadalomban előfordulnak szélsőséges jelenségek, de nincs antiszemita kirekesztés, diszkrimináció.

A magyar zsidó közösség reneszánszát éli, a Holocaust-kutatás az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap. Megerősítette, hogy a magyar kormány nem hajlandó eltűrni a szélsőséges erőket. A miniszter külön szólt arról, milyen kiemelt szerepet játszott a magyar-amerikai kapcsolatokban a nemrég elhunyt Tom Lantos, aki a Kongresszus egyetlen olyan tagja volt, aki túlélte a haláltábort.

Göncz Kinga találkozott Richard Holbrooke volt külügyminiszter-helyettessel, este pedig a női külügyminiszterek hagyományos vacsoráján megismételte, hogy a magas tisztséget betöltő asszonyokra különösen nagy felelősség hárul a nők elleni erőszak visszaszorításában, ideértve a fegyveres válságokat, illetve a konfliktus utáni helyzeteket.

Ezek is érdekelhetik