Magyarország

2008.09.11. 13:03

Eltűnt a szerb belügyből Mladics ujjlenyomata

<p>Eltűnt a rendőrségről annak a dokumentációnak egy része, amelyet a háborús bűnökkel vádolt volt boszniai hadseregparancsnok, Ratko Mladics adott át még 1999-ben új személyazonossági igazolványért folyamodva, miután korábban megszerezte a szerb állampolgárságot.</p>

Az eltűnt okmányok között volt a vádlott ujjlenyomata is. A B92 Televíziónak nyilatkozó Raszim Ljajics, a hágai együttműködést irányító testület vezetője megerősítette az információt azzal a megjegyzéssel, hogy erről nem kellene a nyilvánosság előtt beszélnie, de az esetet ki fogják vizsgálni utalva arra a magától értetődő következtetésre, hogy valaki vagy valakik a belügyben fedezték a szökésben levő Mladicsot.

A Blic belgrádi napilap - amely ugyancsak hírt ad a botrányról - azt írja, hogy a ujjlenyomatra azért lenne szükség, hogy megállapítsák Mladics személyazonosságát abba az esetben, ha új, hamis névre szóló személyi okmányokkal rendelkezne és megváltoztatta volna külsejét.

A nagy példányszámú újság szerint az ujjlenyomat eltüntetésének a felfedezése feldühítette Szasa Vukadinovicsot, a titkosszolgálat új vezetőjét, akinek munkába állása után állapították meg az adatok eltűnését, kiszivárgását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!