Magyarország

2008.07.02. 11:38

Egy hét múlva indul a Hegyalja Fesztivál

<p>Kelet-Magyarország legnagyobb zenei és környezetvédelmi fesztiválja kezdődik egy hét múlva Tokajban.</p>

A rakamazi Tisza kempingben július 9-és 13-a között zajló rendezvényen ezúttal kilenc zenei színpadon, több mint kétszáz előadó szórakoztatja majd a közönséget.

A Hegyalja Fesztiválon tavaly 65 ezren fordultak meg, a szervezők idén is legalább ennyi látogatóra számítanak - tájékoztatta szerdán a Független Hírügynökséget Bukovinszky Béla, a rendezvény főszervezője.

Kilencedik alkalommal rendezik meg idén a Hegyalja Fesztivált. Kérdésünkre válaszolva Bukovinszky Béla elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lesznek külföldi zenekarok a rendezvényen. Mások melllett fellép az amerikai csapat, a Juliette Lewis és a Licks, a finn együttes - a The 69 Eyes, és a svéd Katatonia.

A magyar élcsapatok közül a közönség meghallgathatja többek között a Tankcsapdát, a Kispál és a Borz zenekart, a Quimby-t, vagy a Zagart.

A Hegyalja Fesztiválon nem csak a könnyűzenei paletta kínálata vonzó, hanem a civil-környezetvédelmi programok is, hangsúlyozta a főszervező. A fesztivál ugyanis 2000-ben a tiszai ciánszennyezés kapcsán jött létre, emlékeztetett Bukovinszky Béla. Az idei rendezvényre mások mellett, ellátogat a zöld ombudsman és a környezetvédelmi miniszter is.

Bővebb információ a programokról a: www.hegyaljafesztival.hu oldalon olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!