Magyarország

2008.04.11. 17:38

Horváth Ágnes még 2 új jogszabály-tervezetet készített

<p>Két új törvénymódosítást jelentett be pénteken Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.</p>

Bár a szabad demokrata politikus április 30-án távozik posztjáról, pártja pedig várhatóan kilép a kormánykoalícióból, a miniszter reméli, hogy a hálapénz visszaszorítását és a betegek orvosválasztását segítő javaslatait a szocialisták is támogatják majd.

Horváth Ágnes emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés utasította korábban a minisztériumot: dolgozzon ki olyan javaslatokat a kiesett vizitdíj kompenzálására, valamint a járó-, és fekvőbeteg-ellátás fejlesztésére. Az Országgyűlés határidőt is szabott, április 30-át, ezért készítették el a jogszabály-tervezeteket - mondta a miniszter.

Az első javaslat szerint azok a betegek, akik magánorvoshoz fordulnak, a társadalombiztosítástól visszakapnának egy részt abból a pénzből, amelyet az ellátásért kifizettek. Pontosabban annak az összegnek a 70 százalékát kapnák vissza, amennyit egy ilyen ellátásért az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egy közfinanszírozott szakrendelőnek vagy kórháznak fizetne.

Egy szülésért például az OEP 90 ezer forintot fizet egy közfinanszírozott egészségügyi intézménynek. Ha egy nő magánorvosnál szül, a most elkészült jogszabály értelmében 63 ezer forintot kapna az OEP-től - ha bemutatja azt a számlát, amelyet a magánorvosától kap. Ez az egészségügyi miniszter szerint hozzájárulna a gazdaság kifehérítéséhez, hiszen így ki lehetne szúrni a hamis magánorvosi elszámolásokat, azt, amikor a magánorvos a betegtől is és a társadalombiztosítástól is elkéri a pénzt. Horváth Ágnes hozzátette: egy ilyen törvénymódosítással erősödne az egészségügyi szolgáltatók versenye, és a betegek választási lehetősége is nőne.

A tárca másik elkészült indítványa szerint több pénzt kapnának az OEP-től azok a kórházak, illetve orvosok, akiket a beteg választ. Most az ellátás költségének 30 százalékát a páciens fizeti, az OEP pedig csak a maradék 70 százalékot utalja át az intézménynek, ha a beteg az általa választott kórházba, illetve orvoshoz megy. Az új indítvány szerint megmaradna az orvost választó betegek fizetési kötelezettsége, viszont az OEP átutalná az ellátás teljes összegét, így valójában az intézmény és az orvos összesen az ellátás költségének 130 százalékát kapná meg. Mindezt úgy, hogy a beteg által fizetett 30 százalék kétharmada az adott orvosnál, egyharmada az intézménynél maradna. Horváth Ágnes szerint ezzel csökkenteni lehetne a hálapénz szerepét.

A 2 jogszabály-tervezetet a minisztérium még nem nyújtotta be a parlamentnek, egyelőre egyeztetnek azokról. A tárca vezetője azért is bízik abban, hogy a szocialisták is elfogadják ezeket, mert a koncepciókról korábban már folytak koalíciós egyeztetések, és akkor az MSZP is támogatta.

6 pályázatból 4-ről április 30-a után kell dönteni - így reagált Horváth Ágnes azokra a csütörtöki sajtóhírekre, miszerint még távozása előtt több egészségügyi vezetői posztra ki akar nevezni vezetőket. Hozzátette: az április 30-a előtt lejáró pályázatokról sem ő dönt, hanem egy bíráló bizottság, ezenkívül megkereste Kiss Péter kancelláriaminisztert, és felkérte, hogy vegyen részt a döntési folyamatban.

Hatalmas káosz van a kormányban, erre bizonyíték az is, hogy bár Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte a távozó liberális minisztereket: már ne hozzanak hosszútávú döntéseket, Horváth Ágnes mégis bejelentett pénteken törvénymódosító javaslatokat - így reagált a Fidesz nevében Szijjártó Péter. Az ellenzéki párt szóvivője szerint Horváth Ágnes már csak egyetlen helyes döntést hozhatott volna: ha visszaadja az egészségügyből elvett pénzeket. Szijjártó Péter szerint a kormányzati pénzkivonások veszélybe sodorták mind a háziorvosok, mind a kórházak működését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!