Magyarország

2008.03.12. 16:48

Magyarország folytatja a tárgyalásokat Amerikával a vízummentességről

<p>Budapest - Magyarország folytatja a tárgyalásokat az Amerikai Egyesült Államokkal a vízummentességről.</p>

Ha lesz megállapodás a tervezetről, akkor aláírják még akkor is, ha nincs addigra egységes európai álláspont a kérdésről - mondta Göncz Kingakülügyminiszter azokra a hírekre reagálva, hogy akár már pénteken aláríhatja a kormány a vízummentességről szóló nyilatkozatot. A tárcavezető nem erősítette meg azokat a híreket, hogy az aláírásra napokon belül sor kerülhet, de egyértelműen nem is cáfolta.

Göncz Kinga azt mondta, bíznak abban, hogy mire sikerül megállapodniuk az amerikaiakkal, lesz egységes európai álláspont is a vízummentességgel kapcsolatban, de addig is hazánk az uniós jogszabályok figyelembevételével tárgyal, vagyis például figyelemmel arra, hogy olyan adatokat ne adjanak ki, ami a többi tagállamnak negatív hatású lehet. A külügyminiszter minderről azután az ülés után beszélt, amelyen a magyar kormány álláspontjáról tájékozatta a frakciók képviselőit az Európai Tanács csütörtök-pénteki ülése előtt.

A fideszesNémeth Zsolt szerint sem kell várnia Magyarországnak az európai unióra a vízummentesség kérdésében. Magyarországnak az Amerikai Egyesült Államokkal másfél évtizedes ügye, hogy megvalósítsák vízummentességet, de mindeközben természetesen fontos az Európai Unióval a folyamatos egyeztetés a kérdésben - tette hozzá.

Németh Zsolt szerdán a Parlamentben az Európai Tanács csütörtök -pénteki ülését megelőző úgynevezett konzultációs ülésen sürgette, hogy a kormány minél hamarabb ismerje el Koszovó függetlenségét. Az ellenzéki politikus szerint a vajdasági magyarok álláspontja világos, és Magyarország nem bátoríthatja azokat a politikai erőket, akik azt gondolják, hogy Koszovót meg tudja tartani Szerbia, különösen egy választás idején. Göncz Kinga külügyminiszter korábban úgy nyilatkozott, hogy Budapest is el fogja ismerni Koszovó függetlenségét, időpontot azonban még nem jelöltek meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!