Magyarország

2008.03.21. 14:00

Az elnök akár le is mond

<p>A SZDSZ Ügyvivői Testülete nem tudott megegyezni abban, hogy szükséges-e megismételni a tisztújítás.</p>

Gulyás József, a párt Országos Tanácsának elnöke portálunknak így fogalmazott: szerencsétlen volt az Ügyvivői Testület tegnapi ülése abból a szempontból, hogy nem sikerült lezárni a vizsgálatot, és nem sikerült megegyezésre jutni a politikai teendőket illetően. Hozzátette: ha a testület következő ülésén is kisebbségben marad a párt tisztújítását sürgető véleményével, akkor lemond posztjáról.

A vizsgálati jelentés ugyanis egyértelműen kimondja, hogy szabálytalanság történt – mondta –, ami befolyásolhatta a tavalyi elnökválasztást. Az elnök arra is reagált, hogy a jelentésben ellentmondások voltak: Köteles Péter korábban azt mondta, T. Asztalos Ildikó, a párt megyei elnöke Kóka János mellett szavaztatott, majd kiderült, ő Fodor Gábort támogatta. Az elnök szerint: elfogadhatatlan, hogy egy kétes értékű nyilatkozat után bárkit is meghurcoljanak.

Az Ügyvivői Testület nem hozott olyan döntést, hogy bárkit is fel kellene függeszteni posztjából - mondta Gulyás József. Csupán ajánlást tettek a párt jószolgálati és etikai bizottsága felé, hogy vizsgálják meg, hogy milyen fegyelmi eljárásokat lehet kezdeményezni - tette hozzá.

Az SZDSZ elnöke, Kóka János személyes véleménye volt, hogy az ügyben érintett tagokat függesszék fel, amíg a vizsgálat le nem zárult - fogalmazott.

Kapcsolódó cikkek:

  • SZDSZ: lezárult a vizsgálat
  • Történt szabálytalanság az SZDSZ tavalyi tisztújításán
  • Feljelentést fontolgat Köteles Péter 
  • Kékcédulás - csalással lett Kóka az SZDSZ elnöke?
  • SZDSZ: régi sérelmek - új választás?
  • Elnökválasztás az SZDSZ-ben: a párt (el)hallgat
  • Köteles Péter beismerése a BOON-on
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!