Magyarország

2008.03.20. 10:41

Autópálya építés: 11 milliárdos kártérítési per kezdődött

<p>Több mint 11 milliárdos kártérítési per kezdődött csütörtökön a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma előtt.</p>

A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. azért követel kártérítést, a Strabag Építő Zrt.-től, mert az szerinte megszegte a tisztességtelen piaci verseny tilalmára vonatkozó törvény rendelkezéseit és árfelhajtó versenykorlátozásával kárt okozott. Ezért több mint 11 milliárdot követel a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. .

A per alapja az, hogy az M7-es az M70-es és az M3-as autópálya szakaszainak építésre 2002-ben kiírt pályázat után, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította: 5 gazdasági társaság, közöttük a Strabag, összehangolta tevékenységét, korlátozta a piaci versenyt, ami az ár irreális felemeléséhez, jogi szaknyelven: "feltűnő értékaránytalansághoz" vezetett. A GVH határozatát az elmarasztalt vállalatok bíróság előtt megtámadták, de a Fővárosi Bíróság majd a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította a keresetüket. A végső döntést a Legfelsőbb Bíróság hozhatja meg, amelyhez az útépítő vállalatok felülvizsgálati kérelemmel fordultak.

Mivel a Legfelsőbb Bíróság közeljövőben várható döntése hatással van a kártérítési ügyre is, sőt annak úgynevezett előkérdése, a Fővárosi Bíróság a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. és a Strabag Építő Zrt. kérésére, a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásának befejezéséig, a kártérítési pert felfüggeszti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!