2007.10.30. 10:17
Zárt ajtók mögött kezdődött el a HIV-fertőzött férfi bűnpere
<p>Budapest - Kedden a Budai Központi Kerületi Bíróságon a média rendkívüli érdeklődése mellett zárt ajtók mögött kezdődött el annak a HIV-vírussal fertőzött férfinak a bűnpere, akit az ügyészség súlyos egészségromlást eredményező testi sértéssel vádol.</p>
Az ügyészség szerint a HIV-fertőzött férfi az elmúlt években több hölgypartnerével is folytatott szexuális viszonyt, akiket így megfertőzhetett a rendkívül súlyos betegséggel. A vádlott még 2000-ben fertőződött meg az AIDS kórokozójával, amiről tudomást is szerzett, de ennek ellenére óvszer nélkül élt nemi életet 2001-től akkori élettársával. Később egy másik hölgyet feleségül vett, és vele is védekezés nélkül élt szexuális életet egészen 2006-ban bekövetkezett válásukig.
A vád kényes témájára és a sértettek személyiségi jogaira való tekintettel a büntetőeljárásról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően Mézes Jánosné bíró a tárgyalásról a nyilvánosságot kizárta, így a tárgyalótermet el kellett hagyniuk a tévétudósítóknak, a fotóriportereknek és az újságíróknak is.
Kapcsolódó cikkek: