Tele vagy tervekkel és lelkesedéssel barátokkal, kollégákkal közös programok miatt. Mielőtt bármire igent mondasz, egyeztess a pároddal! Egyrészt azért, mert ő is veletek tartana. Másrészt, hogy ne ütközzön az elképzelésetek. És legfőképp, hogy ne féltékenykedjen teljesen feleslegesen!
HALAK
Most könnyebben és fesztelenebbül tudod kifejezni magad. Így a párod végre esélyt kap arra, hogy megértse, mi foglalkoztat. Eddig sem titkoltad, de képtelen voltál egyenesen kimondani, hogy mi bánt, mi zavar.
KOS
Szerdán egy döntést nem igazán lehet a racionalitás talaján meghozni. Ma egy olyan helyzettel találhatod szemben magadat, amelyben nem lesz igazán jó megoldás. Használd a megérzésedet és hagyd, hogy az vezéreljen. Az sem baj, ha a szíved is beleszól most egy kicsit a dolgok menetébe.
BIKA
Szerdán kicsit nehezedre esik az alkalmazkodás. Ha egyedül élsz, akkor azt érzed nehéznek, hogy nincs kivel megosztani az örömödet-bánatodat, ha párkapcsolatban vagy, akkor meg attól szenvedsz, hogy nem lehetnek önálló útjaid. Először is magadat rendezd, a saját érzéseidet, és rövidesen jönnek a segítő fényszögek is, amik a fizikai valóság szintjén is rendet tesznek.
IKREK
A határozott fellépés nem feltétlenül a magabiztosság jele. Lehet, hogy éppen a bizonytalanságát fedi el valaki vele... Ma találkozhatsz valakivel, aki kicsit meg is rettent a nagy elbizakodottságával. Ne ijedj meg tőle! Hidd el, nem minden az, aminek látszik...
RÁK
Ma nagyon kedvező napra számíthatsz, és emberileg nagyon jó élményeid lesznek, valaki igazán kedves veled, vagy valaki meglep a viselkedésével, nem is számítottál ennyi jóra tőle. Mutasd ki te is feléjük a szeretetedet.
OROSZLÁN
Néha kimondottan élvezed, ha vitára van lehetőség, mert szenvedélyes alkat vagy, és szereted a versenyt, de vigyázz, mert ebből nem mindig jössz ki győztesen. Szerdán éppen ez történik, nem tudod jól megvédeni az álláspontodat, ha belemész a vitákba.
SZŰZ
Van valaki a közeledben, aki jó tanácsokkal lát el. Kérdés, hogy meghallod-e. Ne legyél bizalmatlan, se hajlíthatatlan! Figyelj oda a másik javaslatára. A bolygók szerint most akkor jársz jól, ha meg is fogadod.
MÉRLEG
Bízhatsz abban, hogy hamarosan egy újabb, még kedvezőbb irányt vesznek a dolgaid és ez nemcsak a magánéletedet, hanem a pénzügyeidet is érintheti. A kellő önbizalom pedig ehhez nagymértékben hozzájárulhat.
SKORPIÓ
A bolygók segítenek, hogy letisztázd a kapcsolataidat, ügyeidet. A környezeted sokra tart, a kollégáid is megbecsülnek. Ha vannak irigyeid, az is épp, hogy jót jelent. Szerencsére az intuíciód azt is megmutatja, ki az, aki valódi ellenség!
NYILAS
A munka most rengeteg energiát követel tőled. Talán még az is megfordul a fejedben, hogy állást váltasz. Ezzel mindenképpen várni kellene! Most kissé kaotikus a helyzet, de ha ezen túljutsz, akkor rendeződnek a dolgok.
BAK
Közeleg a telihold, ami nagyon érzékenyen érint. Épp ezért ne csodálkozz, ha szerdán a párod bármivel meg tud sérteni! És legyél tisztában vele, hogy nincs igazad… Ez szerencsére hamar be is bizonyosodik.
VÍZÖNTŐ