Helyi közélet

2015.02.08. 14:41

Tudja, hol jár a vihar

Debrecen - Az egyik palacsintasütővel méri a hangsebességet, míg a másik robottal pókerezik.

Debrecen - Az egyik palacsintasütővel méri a hangsebességet, míg a másik robottal pókerezik.Lukács Péter sárospataki gimnazista egy hétköznapinak tűnő palacsintasütővel aratott hatalmas sikert tavaly a 19 év alattiak szabadfogású informatikai versenyén. A fiatalember azt állította, hogy egy szimpla serpenyő segítésével képes hangsebességet mérni.

Fény és hang

„Ha ezzel az evőkanállal ráütök a palacsintasütőre, akkor egyszerre keletkezik fény és hang. Mivel a fény gyorsabban terjed, mint a hang, amikor elér az érzékelőhöz, beindít egy stoppert, ami egészen addig megy, amíg a hangjel meg nem állítja. A két észlelés között eltelt időt egy képletbe beillesztve (amit a program elvégez helyettünk) megkapjuk a hangsebességet” – engedett betekintést a szakmai kulisszák mögé Péter, aki tulajdonképpen nem szeretett volna mást, mint hétköznapi eszközökkel közelebb hozni a fizikát a diáktársaihoz. A fiatalember elárulta, hogy a fejlesztésnek gyakorlati haszna is van, hiszen például a közelgő vihar távolságát meg lehet vele állapítani. „Ha megtörténik a villámlás, a szenzor azt érzékeli, a dörgést az a bizonyos stopper megállítja, az említett képlettel pedig kiszámítható, hogy milyen messze jár még tőlünk a vihar” – mondta a mérnök-informatikusnak készülő fiatalember.

Pókerrobot

A szomszédos standon egy pókerrobot keltett figyelmet, amit két év alatt Hegyesi Donát fejlesztett tökélyre. – A két hobbimat ötvöztem, a pókerezést és az informatikát. Először egy robotkart építettem, ami képes megfogni, mozgatni a kártyákat, a zsetonokat és jeleket adni az ellenfél számára. A robot két kamerája úgy működik, mint két szem. Felismeri a kártyalapokat, a zsetonokat. Mögötte egy számítógép áll, amire fejlesztettem a programot. Mostanra elértem, hogy a pókerező robot bármilyen szituációban képes önálló döntést hozni – avatott be a részletekbe a műszaki egyetem gólyája, aki ma már egy egészen más fejlesztésen dolgozik. Az általa megálmodott humanoid robot olyan dinamikus járási képességekkel rendelkezik majd, hogy akár az űrkutatásban is bevethető legyen. Addig azonban néhány munkaóra még hátra van, hiszen egyelőre csak a robot derekáig készült el a fejlesztéssel.

HBN-PA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában