Labdarúgás

2025.07.05. 11:30

Átigazolási körkép: Erősít a Szpari, kemény lesz a „Dió”, de mi a helyzet a DVSC-vel?

A DVSC együttese eddig főként a távozó játékosok terén aktív az átigazolási időszakban. Mikor igazol futballistákat a Debreceni VSC?

Átigazolási körkép: Erősít a Szpari, kemény lesz a „Dió”, de mi a helyzet a DVSC-vel?

Fotó: Ladóczki Balázs

Már javában zajlik az átigazolási időszak a világ futballjában, az NB I.-es klubok pedig nem húzzák az időt, igyekeznek mihamarabb megerősíteni keretüket, hiszen szűk három hét múlva már kezdődik is az újabb idény. Korábbi cikkeinkben már említettük, a keleti együttesek – Debreceni VSC, DVTK, KBSC, Kisvárda, Nyíregyháza – mind meg szeretnék őrizni élvonalbeli tagságukat, de ehhez mindegyik gárdának bizony igazolnia kell. De hogyan állnak ebben a csapatok? 

Debreceni VSC, DVSC, NB I., Átigazolás
Debreceni VSC: Kik lesznek még az új igazolások?
Forrás: MW-archív

Debreceni VSC: Egy tucat játékos érkezhet? 

Ahogyan írtuk, spanyol információk szerint akár 12 játékost is szerződtethet a DVSC, ennek egyrészt várjuk ki a végét, másrészt lehet is ebben valami, hiszen már két futballista érkezett a klubhoz. Elsőként a spanyol Fran Manzanaro, majd pár nappal később a venezuelai Josua Mejías is bejelentette a hajdúsági együttes. Több konkrétumról azonban eddig nem lehet beszámolni, vélhetően az edzőtábor végeztével gyorsulhatnak fel a dolgok a Vasutas körül. Nagy érvágás lehet továbbá, hogy Brandon Domingues a Real Oviedóhoz szerződött, gyakorlatilag egyik legjobbját veszítette el a Loki, de biztosan lesznek még érkezők a nyár folyamán. 

Hogy állnak a riválisok? 

Bármennyire furcsa is ezt írni, de a tavaly sokak által a leggyengébbnek tartott Nyíregyháza egészen elképesztően belehúzott az átigazolásokba. Bár Nagy Barnabás eladásáól biztosan profitálz a szabolcsi együttes, valóban sokat erősödtek nevek alapján. Edomwonyi, Babunski, Antonov és például Szankovics, akik biztosan lendítenek majd a Szpari játékán. Az biztos, hogy kiváló hangulatú rangadók következnek majd a Fizz Ligában. A Nyíregyháza mellett a DVTK is remekül erősített Esiti, Saponjic, Mucsányi vagy Sajbán szerződtetésével, a „Dió” is kemény lehet a következő kiírásban. 

A Kisvárda és a KBSC együtteseinél eddig nem volt túlzottan nagy mozgás. Előbbi esetében már a tavalyi NB II.-es szezonban is együtt volt a csapat magja, míg a Kazincbarcika leginkább értékesített ezen a nyáron. 

Hamarosan kezdődik tehát a Fizz Liga első kiírása, kíváncsian várjuk, mire lesz képes a DVSC. 

Átigazolási körkép: 

Debreceni VSC:

  • Érkezők: Fran Manzanara (Francisco Jesús López de la Manzanara Delgado, spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország), Josua Mejías (Josua Antonio Mejías García, venezuelai, Kallithea – Görögország, szabadon igazolhatóként) 
  • Kölcsönbe érkezők: –
  • Kölcsönből visszatértek: Batai Tamás (BVSC-Zugló), Engedi Márk (Tiszakécskei LC), Erdélyi Benedek (BVSC-Zugló), Gyenti Kristóf (Békéscsaba), Kohut Máté (Békéscsaba 1912 Előre), David Nwachukwu (nigériai, BVSC-Zugló). Kooperációs kölcsön után (Mezőkövesd Zsóry): Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba, Vidnyánszky Mátyás
  • Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
  • Kiszemeltek: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Katona Levente (Kecskeméti TE), Andoni López (Ponferradina – Spanyolország), Iván Rodríguez (spanyol, Antequera CF – Spanyolország), Anesztisz Vlahomitrosz (görög, PASZ Lamia – Görögország,) 
  • Távozók: Henrik Rönlöff Castegren (svéd, IK Sirius – Svédország), Brandon Domingues (francia-portugál, Real Oviedo – Spanyolország), Ferenczi János (FK Csíkszereda – Románia, szabadon igazolhatóként), Gonda Suicsi (japán, szabadon igazolható), Kocsis Gergő (szabadon igazolható), Krisztijan Malinov (bolgár, szabadon igazolható), Megyeri Balázs (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként)
  • Kölcsönbe távozók: Vidnyánszky Mátyás (Mezőkövesd, ismét kölcsönbe)
  • Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia), Maurides (Maurides Roque Junior, brazil, FC St. Pauli – Németország), Arandjel Sztojkovics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia) 
  • Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Jorgo Pëllumbi (albán) 

DVTK: 

  • Érkezők: Anderson Esiti (nigériai, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Megyeri Gábor (Bp. Honvéd), Mucsányi Márk (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Sajbán Máté (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolható), Ivan Saponjics (szerb, Fehérvár FC)
  • Kölcsönbe érkezők: –
  • Kölcsönből visszatértek: Bokros Szilárd (FC Kosice – Kassa, Szlovákia), Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika), Derényi Nándor (Putnok FC), Fekete Vince (Putnok FC), Ferencsik Bálint (Békéscsaba 1912 Előre), Szamosi Ádám (Bp. Honvéd). Kooperációs kölcsön után (Kolorcity Kazincbarcika): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel
  • Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
  • Kiszemeltek: –
  • Távozók: Bozsidar Csorbadzsijszki (bolgár, szabadon igazolható), Braniszlav Danilovics (szerb-magyar, szabadon igazolható), Bright Edomwonyi (nigériai, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Vlagyiszlav Klimovics (fehérorosz, szabadon igazolható), Artem Odincov (ukrán, szabadon igazolható), Szalai Bence (Kolorcity Kazincbarcika)
  • Kölcsönbe távozók: Lajcsik Vencel (Budafoki MTE), Christ Tiéhi (elefántcsontparti-francia, Baník Ostrava – Csehország). Kooperációs kölcsön keretében (Mezőkövesd Zsóry): Dojcsák Bence, Bohdan Furdeckij, Sáreczki Szabolcs, Nazar Kovalenko
  • Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Uros Drezgics (szerb, Rubin Kazany – Oroszország), Huszár Marcell (ETO FC Győr), Marko Rakonjac (montenegrói, Lokomotiv Moszkva – Oroszország), Simon Barnabás (Paksi FC), Skribek Alen (Paksi FC, onnan Zalaegerszegi TE FC, kölcsönbe), Varga Zétény (Ferencvárosi TC)
  • Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Kazincbarcika:

  • Érkezők: Gyollai Dániel (Glentoran FC – Észak-Írország), Kun Olivér (Puskás Akadémia), Menyhárt Barnabás (Bp. Honvéd), Mihajlo Meszhi (ukrán, Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Dominik Mulac (horvát, NK Opatija – Horvátország), Rácz László (Pécsi MFC, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Schuszter Ronald (Kozármisleny), Martin Slogar (horvát, HNK Gorica – Horvátország), Szalai Bence (Diósgyőri VTK), Szőke Gergő (MTK Budapest)
  • Kölcsönbe érkezők: Bánfalvi Gergő (Vasas), 
  • Kölcsönből visszatérhetnek: –
  • Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: – 
  • Kiszemeltek: –
  • Távozók: Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként), Pethő Bence (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Ternován Patrik (szabadon igazolható), Varga József (Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként)
  • Kölcsönbe távozók: –
  • Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Újpest FC), Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC). Kooperációs kölcsön után (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel 
  • Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: – 

Kisvárda:

  • Érkezők: Toniszlav Jordanov (bolgár, Arda – Bulgária), Marko Matanovics (montenegrói, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina, kölcsön után végleg), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Bohdan Melnik (ukrán, Fehérvár FC), Nagy Krisztián (Kecskeméti TE), Novothny Soma (Ruch Chorzów – Lengyelország), Oláh Bálint (Budafoki MTE, szabadon igazolhatóként)
  • Kölcsönbe érkezők: –
  • Kölcsönből visszatérhetnek: Jaroszlav Heles (ukrán-magyar, Szentlőrinc)
  • Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
  • Kiszemeltek: –
  • Távozók: Czékus Ádám (békéscsabai kölcsön után Kecskeméti TE), Széles Imre (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Pap Zsolt (szabadon igazolható), David Puclin (horvát, szabadon igazolható)
  • Kölcsönbe távozók: –
  • Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: 
  • Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szőr Levente (Szeged-Csanád GA) 

Nyíregyháza: 

  • Érkezők: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Dorian Babunszki (észak-macedón, Sepsi – Románia, szabadon igazolhatóként), Bright Edomwonyi (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Katona Mátyás (Fehérvár FC), Manner Balázs (Ferencvárosi TC, legutóbb kölcsönben Soroksár SC), Májer Milán (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként) 
  • Kölcsönbe érkezők: – 
  • Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs (Opus Tigáz Tatabánya), Oláh Benjámin (Mezőkövesd Zsóry), Pataki Bence (Tiszakécske)
  • Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
  • Kiszemeltek: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia), Somogyi Ádám (Bp. Honvéd), Szendrei Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Tarcsi Róbert (szlovákiai, ETO Akadémia, próbajáték)
  • Távozók: Ronaldo Deaconu (román, Unirea Slobozia – Románia), Géresi Krisztián (visszavonult), Horváth Kevin (Soroksár, legutóbb kölcsönben Mezőkövesd Zsóry), Nika Kvekveszkiri (grúz, szabadon igazolható), Matheus Leoni (brazil), Nagy Barnabás (Ferencvárosi TC), Németh Barnabás (Vasas FC, kölcsön után végleg), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Darko Velkovszki (északmacedón, szabadon igazolható) 
  • Kölcsönbe távozók: –
  • Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia FC), Kovács Krisztián (szlovák-magyar, Paksi FC), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Újpest FC)
  • Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: – 

Ajánljuk még:

A DVSC előző szezojának legjobb meccse: 


 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában