Labdarúgás

2025.06.14. 17:10

Hivatalos: Nestor El Maestro távozik a DVSC-től

A Debreceni VSC csapata rengeteg sebből vérzett a tavalyi szezonban. Megmentőként Nestor El Maestro érkezett, aki teljesítette a rábízott feladatot, így jövőre is NB I.-es lesz a gárda, de úgy tűnik ez sem bizonyult elegendőnek.

Ahogyan több lap is megszellőztette és ahogy portálunk is írta, veszélyben lehet Nestor El Maestro állása a DVSC együttesénél. Úgy tűnik a híresztelések igaznak bizonyultak, áll a klub közleményében. Portálunkon azonban elsőként olvashattak arról, hogy a vezető edző távozik a cívisvárosból.

Közös megegyezéssel távozik Debrecenből Nestor El Maestro vezetőedző, valamint Nikon El Maestro asszisztens edző, Bojan Stamatovic erőnléti tréner és Branko Katic kapusedző. Nestor El Maestro és stábja tavaly novemberben, nagyon nehéz helyzetben vette át a csapat vezetését, és remek munkát végezve bennmaradó helyre kormányozta a Lokit, emlékezetes győzelmet aratva például a Ferencváros (5-4), illetve az utolsó fordulóban a Fehérvár felett (3-0). Nestorban és kollégáiban igazi, a klubunk, csapatunk iránt elkötelezett professzionális, kiváló szakembereket ismertünk meg, akik rendkívül fontos szerepet töltöttek be a  Lokinál az elmúlt hónapokban.
Nestor El Maestrónak és stábjának hálásak vagyunk, és köszönjük a DVSC-ért tett szolgálatait, s sok sikert kívánunk további pályafutásukhoz!
A DVSC az új vezetőedző személyéről és a felkészülés részleteiről a jövő héten ad pontos tájékoztatást, az azonban biztos, hogy együttesünk június 22-től két héten át ausztriai edzőtáborban készül majd a bajnoki rajtra, ahol 3 nemzetközi felkészülési mérkőzést játszik majd.


 

Nestor El Maestro, DVSC, Debreceni VSC, NB I.
Nestor El Maestro távozik a DVSC-től. Forrás:  MW-archív

Nestor El Maestro: Megköszönték a munkáját 

A Debreceni VSC bejelentette, külön utakon folytatják a tavaly novemberben érkezett vezetőedzővel. Nestor El Maestro összességében jó munkát végzett a cívisvárosban, hiszen megőrizte élvonalbeli tagságát a Vasutas, de ez sem volt elegendő a szakember maradásához. 

Az NB I.előző szezonjának végeredménye: 

1. Ferencvárosi TC 33 20 9 4 64–31 +33 69

2. Puskás Akadémia 33 20 6 7 58–38 +20 66

3. Paksi FC 33 16 9 8 65–47 +18 57

4. ETO FC Győr 33 14 11 8 49–37 +12 53

5. MTK Budapest 33 13 7 13 53–47 +6 46

6. Diósgyőri VTK 33 11 11 11 43–51 –8 44

7. Újpest FC 33 9 14 10 38–44 –6 41

8. Nyíregyháza Spartacus 33 9 9 15 31–52 –21 36

9. Debreceni VSC 33 9 7 17 52–59 –7 34

10. Zalaegerszegi TE 33 7 13 13 35–42 –7 34

11. Fehérvár FC 33 8 7 18 34–52 –18 31

12. Kecskeméti TE 33 4 13 16 31–53 –22 25

Ez is érdekelhet:

Nestor El Maestro legemlékezetesebb meccs Debrecenben: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában