Játékvezetés

2025.06.17. 13:23

Egy évtized után búcsút int az országos játékvezetésnek, újra Hajdú-Biharban fújja a sípot Nagy Norbert!

Korábban az NB II.-ben is vezetett meccset! Nagy Norbertet a folytatásban a vármegyei bajnokságokban láthatjuk majd.

– Minden játékvezető életében eljön az az idő, amikor a teste és a lelke jelez neki. A döntésemben mind a kettő tényezőnek nagy szerepe volt.  A testi részéhez azt tudnám hozzáfűzni, hogy bár a „kettős” achilles ín szakadásból hála Istennek vissza tudtam térni egészségesen, de az a két év amíg az egész folyamat tartott, úgy nézett ki, hogy majd másfél év amíg semmilyen aktív mozgást nem tudtam csinálni, nagyon megviselte a szervezetemet, és kb. fél év ami az aktív rehabot alkotta. Bár teljesen helyrejött a lábam, de a robbanékonyságot, ami azelőtt jellemző volt rám, elveszítettem a szakadásnak köszönhetően – sajnos. Így úgy éreztem, hogy az a fizikai teljesítmény, elvárások, ami az NB II.-be kell és én is elvárok magamtól, már távolabb került tőlem. A lelki része pedig egyfajta motiváció hiány, hiszen koromnál fogva az NB I. már nem volt realitás, és úgy éreztem akkor inkább a saját vármegyémben lévő fiatalok segítése lehet az „új motiváció”, amiben ki lehet teljesedni – nyilatkozott a hbjb.hu-nak Nagy Norbert, aki azt is felevenítette, hogyan lett játékvezető, elmondta, mi volt számára a legnagyobb lépcsőfok és kik segítették a fejlődését, valamint visszaemlékezett a legemlékezetesebb mérkőzésekre. 

nagy norbert, játékvezető
Nagy Norbert vezette a Hajdúszoboszlói SE–Sárréti DSK vármegyei kupadöntőt június elején
Fotó: Czinege Melinda

Nagy Norbertet immáron a hajdú-bihari meccseken láthatjuk majd

Vármegyei játékvezetőként folytatom a pályafutásom, ahonnan elindultam. A játékvezetést nem egyszerű elengedni, mert ez egy életérzés. Nem szűnhet meg egyik napról a másikra. 

Remélhetőleg a feltörekvő fiataloknak át tudom adni azt a tudást / tapasztalatot, amit én kaptam anno azoktól, akikkel működtem. Ha pedig egyszer abbahagyom, gondolom majd ellenőrként tevékenykedek tovább és a nem a DKV buszokra gondoltam, hanem a játéktér közvetlen közelében!

– fogalmazott Nagy Norbert.

A teljes interjú a hbjb.hu-n érhető el.

Nagy Norbert vezette a vármegyei kupadöntőt június elején:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában