2025.06.17. 06:49
Nem sikerült a csoda: Hajdúnánásnak, egyelőre álom marad az NB III.
Egy lépéssel az álom előtt bukott el a Hajdúnánás FK.
Egy álommal lett kevesebb Hajdúnánáson: labdarúgócsapatuk az NB III-ba jutásért vívott osztályozó visszavágóján is vereséget szenvedett, így az Ózd-Sajóvölgye 5–0-s összesítéssel harcolta ki a feljutást – derült ki a Hajdúnánás FK közösségi-oldaláról. Mint írják, a hazai, 3–0-s vereség után nem várt könnyű feladat a hajdúnánási játékosokra, akik idegenben próbálták ledolgozni a hátrányt.

Forrás: Hajdúnánás FK / Facebook
Egyelőre álom marad Hajdúnánásnak az NB III-as szereplés
A remény azonban gyorsan szertefoszlott: már a 2. percben megszerezte a vezetést az ózdi csapat. A hajdúnánásiak ezután is küzdöttek, az első félidőben több helyzetet alakítottak ki, mint ellenfelük, de a gól elmaradt. A második félidő hasonló forgatókönyv szerint zajlott: helyzetek itt is voltak, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, és a hajrában az ózdiak egy kontrából végleg lezárták a párharcot. A vendégek fáradtan, de emelt fővel távozhattak, hiszen a szezon során megnyerték a megyei bajnokságot, ami 37 év után ismét aranyat hozott Hajdúnánásnak.
A Hajdúnánás FK közösségi-oldalán megköszönte a játékosok, vezetők, támogatók és szurkolók egész éves munkáját és támogatását.
A cél egyértelmű: jövőre újra nekifutni – az NB III kapuját immár sikerrel döngetve.
Eredmény, osztályozó visszavágó
Ózd-Sajóvölgye – Hajdúnánás FK 2–0 (1–0)
Gólszerzők: Horváth S. (2.), Komári Gy. (90.)
NB III-ba jutott: Ózd-Sajóvölgye, 5–0-s összesítéssel.
Ajánljuk még: