Labdarúgás

2025.06.19. 11:27

Lezárult a fejezet: Ferenczi János távozik a DVSC-től

Újabb távozót jeletettek be a Lokinál. Ferenczi János számára véget ért egy szép, 14 évig tartó történet – vajon hol folytatódik a labdarúgó pályafutása?

Szerződése lejártával távozik a Debreceni VSC-től a kétszeres bajnok, kétszeres kupagyőztes Ferenczi János – olvasható a klub honlapján. A 34 éves, debreceni születésű játékos saját nevelésű labdarúgóként végigjárta a Loki utánpótlását, a 2011/12-es szezonban pedig az NB I.-ben is bemutatkozott. Az évek során balszélsőből balhátvéddé avanzsáló Ferenczi János összesen 331 tétmérkőzésen szerepelt a DVSC-ben, az első osztályú bajnokságban 254 alkalommal lépett pályára piros-fehérben, ezzel a klub szereplési örökrangsorában az előkelő 8. helyet foglalja el. Bár a szerepköre az idők során változott, 11 gól mellett 40 gólpasszt is jegyzett ezeken a mérkőzéseken, klubhűségével pedig példaértékű, a mai világban ritka, értékes pályafutást mondhat magáénak.

ferenczi jános, dvsc
Ferenczi János 14 év után hagyja el a DVSC-t. Fotó: Napló-archív

A játékos mindemellett 2 alkalommal a magyar A-válogatottban is pályára lépett, öregbítve ezzel a DVSC hírnevét.

Ferenczi Jánosnak köszönnek mindent, amit a klubért tett, sok sikert kívánnak további pályafutásához. Mint írják: a szívükben mindig lokista marad.

A héten már arról is írtunk, hogy a hírek szerint Ferenczi János hol folytathatja pályafutását:

Ezeket a DVSC-s cikkeket is ajáljuk még:

Ferenczi János utoljára a Fehérvár ellen játszott a Lokiban:

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában