Kosárlabda

2025.06.15. 18:24

Méltón ünnepelte történelmi szezonját a DEAC kosárakadémiája

Díjazták a szezon legjobbjait, akik a hagyományos gálamérkőzésen össze is csaphattak egymással. Berényi Sándor, a DEAC Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója elégedetten értékelt.

Immáron negyedik alkalommal tartotta meg idényzáró gáláját a DEAC Kosárlabda Akadémia. Bőven volt mit ünnepelni, ugyanis az akadémisták történelmi szezont futottak. Az első számú csapatok az U12-esektől kezdve minden korosztályban bejutottak a legjobb négy közé, a vitrin pedig – a MEFOB-diadalt is beleértve – három bajnoki trófeával bővült. Szerda este ismét megtelt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, ahol a játékosok, edzők és vezetők együtt emlékeztek meg a történelmi jelentőségű 2024-25-ös kiírásról. Szokás szerint kiosztották a legjobbaknak járó elismeréseket, az esemény fénypontjaként pedig megütközött egymással az idén kiemelkedő teljesítményt nyújtó növendékekből álló fehér, illetve fekete mezes gárda – írja a DEAC Kosár Akadémia oldala.

Negyedik alkalommal tartotta meg idényzáró gáláját a DEAC Kosárlabda Akadémia, volt mit ünnepelni, ugyanis az akadémisták történelmi szezont futottak.
A DEAC Kosárlabda Akadémia csapatai és vezetői, ameghívott vendégekkel
Forrás: DEAC Kosárlabda Akadémia-archív

DEAC Kosárlabda Akadémia: a legfontosabb tehetséges fiatalokat nevelni a felnőtt csapatnak

Az eseményen természetesen részt vett Berényi Sándor szakmai igazgató, aki a portálunknak értékelte a DEAC Kosár Akadémia szezonját. A szakember szerint idén nagyon szépen alakultak a csapateredmények: a DEAC immár harmadik alkalommal hódította el az egyetemi bajnoki címet, de erre titkon azért számítottak is. Ezzel szemben az U21-es és U19-es bajnoki győzelem, illetve az U16-os ezüstérem kevésbé várt, de annál kellemesebb meglepetés. Bár a trófeák is fontosak, Berényi Sándor hangsúlyozta: az akadémia legfőbb célja, hogy saját nevelésű játékosokat juttasson el az NB I.-es felnőttcsapatig.

Ezen a téren is sikeres szezont tudhatnak maguk mögött: egyre több fiatal szerepel a legmagasabb osztályban, és nem csak statisztaszerepben, hanem stabil játékperceket harcolnak ki maguknak.

– Kovács Ákos berobbant az év második felében, Hőgye Patrik már tavaly is és idén is elég stabil teljesítményt nyújtott. Nagyon bízom benne, hogy lesznek jövőre követőik, és például Flasár Botond, Várszegi Ádám vagy éppen Fekete-Gál Csongor is megmutatja, alkalmas lehet arra, hogy stabil játékperceket harcoljon ki magának – ecsetelte a szakmai igazgató, akitől megtudtuk, a szezon lezárását követően a legtöbb játékosra válogatott program vár, míg a többiek számára egyéni és kiscsoportos fejlesztés zajlik egészen július közepéig, majd egy kis pihenőt követően augusztusban újraindul a közös munka.

A DEAC Kosárlabda Akadémia évzáró gálájának különdíjasai:

  • Az év fiúcsapata: DEAC KA U19
  • Az év leánycsapata: Cívis TK KK Macskák
  • Az leány játékosa: Kiss Emma
  • Az év fiú játékosa: Gál Csongor
  • Az év edzője (fiúk): Kádár Tamás
  • Az év edzője (lányok) Kecskeméti János
  • Az év legtöbbet fejlődött játékosa: Kiss Tamás
  • Az All-star csapat tagjai: Balázsi Ákos, Balázsi Csanád, Fárbás Benjámin, Szafkó Márk, Várszegi Ádám, Szász-Veres Márk, Kedvek László, Kiss Tamás, Gál Csongor, Kovács Ákos, Szabados Dorottya, Cseh Mercédesz, Tóth Sára, Szántai Szonja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában