2025.06.12. 08:40
Egy jó tanulóév volt a debreceni rögbisek számára
A szakosztályvezető szerint a női és a férfi csapat is sokat lépett előre.
Véget értek a küzdelmek a DEAC NB I.-es férfi rögbicsapata számára, valamint a női 7-es rögbisek is befejezték a 2024/25-ös kiírást. Előbbi gárda a hetedik helyen zárt, a hölgyek a hatodik pozíciót tudhatják magukénak. A DEAC Huszárok szakosztályvezetője és egyben segédedzője, Aenab Hussain szerint nehéz szezont hagytak a hátuk mögött, ugyanakkor bízik benne, hogy a következő idény már sokkal jobban fog alakulni. Kiemelte: folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél több emberrel ismertessék és szerettessék meg a rögbit, hamarosan beindul a klubnál az utánpótlás-nevelés is, valamint toborzókat is szerveznek majd. Jelenleg a csapatok jelentős részét külföldi egyetemisták teszik ki, ugyanakkor a jelentkezés lehetősége mindenki előtt nyitott. A rögbisek remek kis közösséget alkotnak, az edző hangsúlyozta, hogy a játékosok mindenben számíthatnak egymásra. A teljes cikket ide kattintva olvashatják el.

Forrás: DEAC