2025.06.20. 10:03
Kapaszkodjunk meg: Ez a két spanyol klub érdeklődhet Domingues iránt
Péntek reggel robbant a bomba, a LaLigába szerződhet a DVSC egyik legjobbja. Most az is kiderült, mely két együttes érdeklődhet Brandon Domingues iránt.
Portálunk elsőként számolt be az átigazolási szezon egyik legnagyobbnak ígérkező transzferéről: Brandon Domingues a spanyol élvonalba szerződhet. Napindító cikkünkben klubcsapatot nem írtunk, de hamar kiderült, ha hinni lehet persze a pletykáknak, két komoly múlttal rendelkező csapat érdeklődhet a kiváló szélső iránt.

Brandon Domingues: Európa-liga győztes csapatok célkeresztjében?
Elsőre „durvának” hangozhat, hogy az NB I.-ből ilyen komoly klubokba is lehet szerződni, de ha hinni lehet a pletykáknak, mind a Villarreal, mind pedig a Sevilla komoly érdeklődést mutat a francia-portugál szélső iránt. Mindkét spanyol gigásznak van hajdúsági kötődése, hiszen előbbinél akadémiai edzők dolgoztak éveken át Debrecenben, míg utóbbinál egészen júniusig úgy tűnt, Antonio Cordón veszi át a Debreceni VSC sportigazgatói pozícióját, de éppen az andalúz klub által felajánlott pozíciót fogadta el, ezzel pedig a Five Eleven Capitalsból is kilépett. A két hispán együttesben egyébként közös, hogy a közelmúltban megnyerték az Európa-ligát. Azt pedig talán nem kell különösebben ecsetelni, mekkora jelentőséggel bírna, ha a magyar élvonalból a világ második legerősebb bajnokságába szerződne egy labdarúgó. Az előző szezonban a Sevilla egyébként a 17., míg a Villarreal az ötödik lett a pontvadászatban. Bár hozzátesszük, hogy a „sárga tengeralattjárók” európai kupaindulást jelentő pozícióban végeztek, így arra kevesebb a sansz, hogy Dominguesre essen a választásuk. Emellett azt se zárjuk ki, hogy más klubok is érdeklődhetnek – Espanyol – a játékos iránt.
Brandon Domingues szerződése a Transfermarkt szerint jövőre lejár, piaci értékét pedig 700 ezer euróra taksálja a portál. Hamarosan kiderül, merre vezet a klasszis útja, de információink szerint már nem készül a DVSC-vel a tavalyi szezon legjobbja.
Az NB I. átigazolási körképe:
- DVSC
- Érkezett: –
- Távozott: Kocsis Gergő, Maurides, Malinov, Gonda, Castegren, Sztojkovic, Ferenczi János (Csíkszereda ?)
- Érkezhet: Szabó Bálint (Paks), Bényei Ágoston (DVTK), Hegyi Krisztián (West Ham United)
- Távozhat: Jorgo Pëllumbi (?), Suichi Gonda (?), Brandon Domingues (Ferencváros), Bárány Donát (Újpest ?)
- Puskás Akadémia
- Érkezett: Lukács, Nagy Zoárd
- Távozott: Jakub Plsek (MTK)
- Érkezhet: Kovácsréti Márk (Nyíregyháza), Dénes Vilmos (ZTE)
- Távozhat:
- Paks
- Érkezett: –
- Távozott: –
- Érkezhet: Nagy Zoárd (Csákvár)
- Távozhat: Vas Gábor (Freiburg, Hoffenheim), Ötvös Bence (Ferencváros), Szappanos Péter (Al Fateh – kölcsönből vissza, kérdéses a maradása), Szabó Bálint (DVSC), Balogh Balázs (? – lejár a szerződése), Könyves Norbert (? – lejár a szerződése), Varga Roland (? – lejár a szerződése)
- ETO FC Győr
- Érkezett: –
- Távozott: Daniel Stefulj (Dinamo Zagreb – kölcsönből vissza, számolnak vele)
- Érkezhet: –
- Távozhat: –
- Ferencváros:
- Érkezett: Cadú (Viktoria Plzen), Edgar Sevikyan (Lokomotiv Moszkva – kölcsönből vissza, számítanak rá), Baráth Péter (Raków – kölcsönből vissza, számítanak rá), Nagy Barnabás, Jonathan Levi
- Távozott: Mohamed Ben Romdhane (Al–Ahli)
- Érkezhet: David Vukovic (Borac Banja Luka – ajánlatot még nem tettek), Kings Kangwa (Hapoel Beer–Sheva – ajánlatot még nem tettek), Brandon Domingues (DVSC)
- Távozhat: Ismaël Aaneba (?), Virgil Roy Misidjan (?), Philippe Rommens (?), Eldar Civic (Baltika), Tóth Alex (külföldi csapatok figyelik, de ezen a nyáron aligha engedik még el)
- MTK Budapest
- Érkezett: Jakub Plsek (Puskás Akadémia)
- Távozott: –
- Érkezhet: –
- Távozhat: Zuigéber Ákos (Honvéd), Kata Mihály (külföldről és itthonról is keresik), Molnár Rajmund (külföldről keresik)
- Nyíregyháza
- Érkezett: –
- Távozott: –
- Érkezhet: – Sankovic (ZTE)
- Távozhat: Kovácsréti Márk (Puskás Akadémia, Újpest), Matheus Leoni (?), Nagy Dominik (? – lejár a szerződése)
- DVTK
- Érkezett: –
- Távozott: –
- Érkezhet: Mamoudou Karamoko (Fehérvár), Amine Khammas (Omonia Nicosia), Juhász Bence (Mezőkövesd)
- Távozhat: –
- Újpest
- Érkezett: –
- Távozott: –
- Érkezhet: Mateo Lisica (NK Istra 1961), Nagy Barnabás (Nyíregyháza), Juhász Bence (Mezőkövesd), Kovácsréti Márk (Nyíregyháza), Milos Pantovic (Topolya), Petar Stanic (Topolya )
- Távozhat: Matija Ljujic (Partizan Belgrád)
A csütörtöki nap egyébként ismét rengeteg átigazolási hírt hozott. Mutatjuk őket:
Brandon Domingues egyik legjobb meccsét a ZTE ellen játszotta: