2025.05.08. 15:23
Szűcs Tamás úgy érzi, elengedték a stresszt, így utaznak Felcsútra!
Szombaton 14.30-tól a Puskás Akadémia otthonában lép pályára a DVSC. Az OTP Bank Liga 31. fordulójában rendezett mérkőzés előtt Szűcs Tamás nyilatkozott a Loki TV-nek.
– Nyernünk kellett volna az MTK ellen, de örülnünk kell ennek az egy pontnak, mert ebben a szituációban minden megszerzett pont számít. Szombaton megyünk Felcsútra, tudjuk, milyen erőt képviselnek, a bajnoki címért küzdenek – fogalmazott a klubjának adott interjúban Szűcs Tamás, aki a mostani érzéseiről is őszintén beszélt.

Forrás: Napló-archív
Szűcs Tamást is megviseli ez a szezon
A Debreceni VSC és a Puskás Akadémia számára is fontos meccs következik. Szűcs Tamás bízik benne, hogy a szerencse velük lesz.
A győzelemért megyünk oda, ez egyértelmű, nekünk nyernünk kell és ezért mindent meg fogunk tenni. Ha a szerencse is mellénk áll, akkor meg lehet ez a mérkőzés
– hangsúlyozta a DVSC középpályása.
A legvégén hozzátette, mentálisan nagyon megviselte őket ez a szezon, de már közeleg a bajnokság vége – úgy gondolja, már rendben vannak fizikálisan és mentálisan egyaránt, elengedték a stresszt.
Tudják milyen helyzetben vannak, viszont szerinte tiszta fejjel mennek bele az utolsó három mérkőzésbe.