haon.hu PODCAST

2025.05.23. 14:34

„Csúsztam-másztam a sikerért” – a DVSC legendája a sorsdöntő csatáról és a fiairól is beszélt

Az egykori kiválóság napjainkban a Balmazújvárosi FC szakmai vezetője. Szatmári Csaba azt is kifejtette, szerinte a Loki benn marad-e az élvonalban.

– Sajnos eltelt az idő. Húsz éve már, hogy megnyertük az első bajnoki címet. Jó kezdeményezés ez a DVSC-nél, hogy a kerek évfordulókon felelevenítik az egykori sikereket. A Loki történelmében az első bajnoki megszerzése mindenki számára felejthetetlen. Bár több egykori csapattársammal is tartom a kapcsolatot, múlt hétvégén nagyon jóérzés volt találkozni azokkal is, akikkel kevésbé szoktam beszélni – idézte fel a Haon sport témájú podcastjában, a H szektorban a Debreceni VSC legendája, Szatmári Csaba, akit a 2005-ös csapat tagjaként a Paks elleni mérkőzés előtt a Nagyerdei Stadionban köszöntöttek.

szatmári csaba
Szatmári Csaba a Haon stúdiójában
Forrás: Haon

Szatmári Csaba úgy érzi, 2005-ben volt a csúcson. többek között arról is beszélt:

  • mi volt az akkori gárda fő erőssége,
  • és melyek voltak játékosként a top meccsei.
  • Felidézte, szerinte mik voltak pályafutása során a főbb mérföldkövei
  • és elárulta, maradt-e benne hiányérzet a sportolói karrierjével kapcsolatban.

Szatmári Csaba a Balmazújvárosról, a DVSC-ről, a DVTK-ról és a DEAC-ról is beszélt

Szatmári Csaba 1993-tól 2008-ig játszott a Lokiban, az NB I.-es szereplési örökrangsorban Dombi Tibor, Sándor Csaba és Bernáth Csaba mögött a negyedik helyet foglalja el.

– Eleinte bal oldali szélső voltam, majd hátrébb bizonyíthattam. Egy kemény, brusztolós játékos voltam, aki a végsőkig küzdött. Sokat segítettem a támadásokban is, azt mondják, nem volt olyan rossz a bal lábam, a beadások is jól mentek. Csúsztam-másztam a sikerért – mondta Szatmári Csaba, aki a magyar válogatott tagjaként az 1996-os olimpián is játszott. 

Szatmári Csaba jelenleg a Balmazújvárosi FC (körzetközpont) szakmai vezetője. Tíz korosztályos csapatuk van, továbbá a vármegyei I. osztályban szereplő felnőtt gárda szakmai irányításáért is felel.

– Hál’istennek nincs miért panaszkodnom. Úgy gondolom, jó edzőkkel dolgozunk. Próbálunk minél több gyereket bevonni a futballba. Akadémiára is adtunk már játékost. Lépésről lépésre haladunk, bízunk benne, hogy Balmazújvárosban előbb-utóbb egy felnőtt NB III.-as csapatnak is szurkolhatunk majd – fogalmazott „Szacsa”. 

VMP20250418_2005_Bajnokcsapat_köszöntő_HAON_10
Szatmári Csaba múlt hétvégén ott volt a Nagyerdei Stadionban
Fotó: Vida Márton Péter

Milyen a kapcsolata jelenleg a DVSC-vel? – tettük fel a kérdést Szatmári Csabának. – Tíz évet dolgoztam a pallagi akadémián, sok egykori kollégám van még ott. Jó kapcsolatban vagyok továbbra is velük. S természetesen a Loki-meccseket is folyamatosan figyelemmel követem. Néha a Nagyerdei Stadionba is ki tudok látogatni, de idén javában a tévében néztem a találkozókat. 

Sajnálom, hogy az utolsó meccsre maradt a döntős, de bízok abban, hogy bennmarad az NB I.-ben a csapat. Mert tavasszal nem teljesítettek rosszul. Úgy gondolom, hogy a DVSC jobb csapat a Fehérvárnál, és minimum a döntetlen meglesz

– vélekedett a szombaton 17.30-kor kezdődő sorsdöntő kiesési rangadóról.

PestSzatmáriKaposv-DVSCKB
Szatmári Csaba (jobbról) csúszott-mászott a pályán a sikerért
Forrás: NS-archív

Szatmári Csaba nagyobbik fia jelenleg a Diósgyőri VTK játékosa. Télen súlyos sérülést, egészen pontosan szárkapocscsonttörtét szenvedett. – Jó úton halad a rehabilitációval. Midnennapi kapcsolatban vagyok vele, voltak mélypontok nála, de sokat javult a lába. Bízunk benne, hogy nyáron már együtt készülhet majd a csapattal – mondta el a DVSC-ben nevelkedett fiáról, majd arról is szó esett, mi kell ahhoz, hogy egy fiatal labdarúgó az NB I.-ben megragadja a lehetőséget. Úgy gondolja, hogy az utóbbi húsz évben infrastrukturális szinten hatalmasat fejlődött az NB I., a játék gyorsult, és talán technikásabbak lettek a játékosok. Szatmári Csabát a Loki-szurkolók egyébként továbbra is gyakran megállítják meg az utcán, ami jóérzéssel tölti el. A focicipőt olykor még magára húzza, de azt érzi, hogy a lábai már nem úgy mozognak, mint ahogyan azt ő akarná. Kisebbik fia pedig a DEAC-ban rúgja a bőrt, és igyekszik támogatni mindenben.

– Az az első, hogy a tanulás mellett sportoljon és boldog legyen. Az, hogy profi lesz-e, az majd eldől. Apaként egyébként elég szigorú vagyok, nem vagyok elfogult a gyerekeimmel szemben. Mindig kikérik a véleményem, és elmondom, mit láttam tőlük a pályán. A szombati Fehérvár–DVSC meccset a tv-ben követem majd, nagyon szurkolok a Lokinak! – zárta Szatmári Csaba.

A DVSC legutóbbi meccsének összefoglalója: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában