2025.04.24. 19:23
Már várják a keleti rangadót a Loki ultrái!
Mindenkire szükség lesz a vendégszektorban! Az Ultras Debrecen kiadta az ukázt.
Ki ne tudná, hogy pénteken 20 órától jön a Nyíregyháza–Debrecen keleti rangadó, ami az Ultras Debrecen szerint is talán az év mérkőzése lesz. Természetesen mindkét oldalon nagy a várakozás, a szurkolók készülnek, hiszen a régi időkre visszanyúló „kölcsönös szeretet” mellett az NB I.-ben maradás is a tét.

Ultras Debrecen: vívjuk ki együtt a győzelmet!
Az Ultras Debrecen a közösségi oldalán adta ki az ukázt: pénteken a vendégszektorban legalább 1000 cívis toroknak kell megszakadnia ahhoz, hogy közösen vívják ki a hőn áhított győzelmet a csapattal!
Várjuk a holnapot…
Hogy miért? A csapatunk remeknek semmiképp sem nevezhető szezonja a végéhez közeledik, méghozzá – talán – az év mérkőzésével. Óriási súlya lesz a péntek esti derbinek, persze legkevésbé sem a tirpákok miatt. Ez már rég többről szól.
Bár a kiesés szele még mindig borzolja orcánkat, a helyzetünk korántsem kilátástalan. Egy izgalmakkal teli, parázs meccsen sikerült felülkerekednünk Zalaegerszegen, ahol bebizonyosodott: ha Debrecen együtt van, akkor elérheti a célját.
Fontos lélektani előnnyel indulunk tehát útnak az ország pöcegödrébe, ahol, ha mindenki az eddigiek szerint odateszi magát, ismét begyűjthetjük a 3 (ez esetben inkább 6) pontot.
A csapat és a szurkoló szívének ezúttal is együtt kell dobbannia – így masírozhat tovább a Lokomotív!
Holnap 1000 cívis toroknak kell megszakadnia – emeljük a zászlókat, vívjuk ki együtt a győzelmet!
A klub által szervezett szurkolói különvonat 16:55-kor indul a Nagyállomásról. Várunk mindenkit a közös túrára
– áll az ultrák közleményében.
Portálunknak korábban Dombi Tibor, a Debreceni VSC egyik élő legendája, asszisztensedzője is elmondta várakozásait a Nyíregyháza–Debrecen keleti rangadóval kapcsolatban:
Ezeket is ajánljuk: