Labdarúgás

2025.04.15. 11:10

Nem törődik bele a DVSC elleni vereségbe a KTE – újabb fejlemény az óvási ügyben!

Bács-Kiskun vármegyében továbbra is azt állítják, hogy a DVSC labdarúgója, Vajda Botond jogosulatlanul szerepelt a bajnoki meccsen. A Kecskeméti TE élt a fellebbezés lehetőségével, így még mindig nincs lezárva az ügy.

A Kecskeméti TE fellebbezést adott be az MLSZ Versenybizottságának döntésére, miszerint elutasítja a klub által korábban – a DVSC elleni bajnokin Vajda Botond jogosulatlan játéka miatt – benyújtott óvást.

kecskeméti te, dvsc
Kecskeméti TE–Debreceni VSC (1–3): A DVSC szerint Vajda Botond jogosan lépett pályára, a KTE szerint viszont nem
Forrás: NS-archív

Ahogy az ismert, klubunk a KTE – DVSC bajnoki mérkőzés után jogosulatlan játék miatt óvást nyújtott be, melyet az MLSZ Versenybizottsága első körben elutasított. Klubunk a határozat kézhezvétele után lefolytatta a szükséges jogi egyeztetéseket, s mivel az ügyben új információt a dokumentum nem tartalmazott, ezek után a fellebbezés mellett döntöttünk igazunk bizonyítása érdekében. Ezt határidőn belül hivatalosan is megtettük az MLSZ felé” írja hivatalos honlapján a KTE.

Erről megy a vita a Kecskeméti TE–DVSC meccs után 

Az OTP Bank Liga 25. fordulójában, március 28-án lejátszott Kecskeméti TE–Debreceni VSC (1–3) mérkőzést a KTE utólag megóvta, a hazai klub szerint – az egyébként gólt is szerző – Vajda Botond jogosulatlanul szerepelt a meccsen. A DVSC fiatal szélsője másfél héttel korábban sérülés miatt hagyta el az utánpótlás-válogatott edzőtáborát, a kecskemétiek szerint pedig nem telt el a nemzetközi szabályzatban rögzített öt nap a nemzetközi program végétől a találkozióig, hogy Vajda ismét pályára léphessen. A DVSC jelezte, a játékos a szövetség engedélyével, mitöbb az U21-es válogatott orvosi stábjának javaslatára hagyta el a nemzeti csapatot, így a szabály rá nem vonatkozik.

Az MLSZ első körben elutasította az óvást, azaz helyben hagyta a pályán született végeredményt, de a kecskemétiek a döntést követően már jelezték, hogy nem hagyja őket nyugodni a nagy ártatlan igazság – ezt most hivatalos formában is nyomatékosították.

A Kecskemét 21 pontjával sereghajtó az OTP Bank Ligában, hat pontra a már bennmaradó helyen álló Nyíregyházától, a következő fordulóban pedig az Újpest vendége lesz. A Debreceni VSC következőnek a Zalaegerszeget fogadja.

Labdarúgó NB I., 28. forduló:

  • április 19., szombat
    13.15 Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC
    16.15 Diósgyőri VTK–ETO FC Győr
    20.30 Paksi FC–Puskás Akadémia FC
  • április 20., vasárnap
    13.15 Fehérvár FC–MTK Budapest
    15.45 Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC
  • április 21., hétfő
    18.30 Kecskeméti TE–Újpest FC

A Kecskeméti TE–Debreceni VSC mérkőzés összefoglalója:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában