2025.04.01. 16:13
Győrben bővítené tovább bajnoki éremkollekcióját Haja János
A létavértesiek klasszisa szeretne majd tatamira lépni az Európa- és a világbajnokságon is. Haja János ideiglenesen a civil munkáját is szüneteltette a felkészülés miatt.
A veterán cselgáncsozók színe-java Győrben gyűlik össze április első szombatján, hiszen ott rendezik a XXVI. Nyílt Masters Judo Magyar Bajnokságot, melyen részt vesz Haja János, a Létavértes SC ’97 cselgáncsozója is, hogy újabb érmet szerezzen gazdag gyűjteményébe.

Forrás: Napló-archív
Haja János: kemény felkészüléssel a dobogóért
A kétszeres világbajnoki ezüstérmes és többszörös magyar bajnok versenyző már hónapok óta céltudatosan készül a megmérettetésre.
– A közvetlen felkészülést két-három hónapja kezdtem, napi két edzésem van, diétázok, és közben a tanítványaimat is edzem. A verseny szombaton lesz, de mi már pénteken útra kelünk – avatta be portálunkat Haja János, aki számára ez egy kiemelt verseny, hiszen egyrészt magyar bajnokság, másrészt mintegy 25 ország versenyzői mérik össze tudásukat a kisalföldi városban.
A célom egyértelmű: minimum érmes helyezést szeretnék elérni!
– jelentette ki, melynek érdekében az élsportot most minden más elé helyezi, hogy a lehető legjobb formában állhasson ki ellenfelei ellen. Emiatt ideiglenesen szünetelteti civil foglalkozását, hogy teljes figyelmét a dzsúdóra összpontosíthassa. – A szívem csücske a dzsúdó, 9 éves korom óta ezt csinálom. Amíg bírok, addig versenyezni szeretnék, a tatamin képzelem el a következő évtizedeimet – mondta a 57 éves sportember.
Arra a kérdésre, hogy mikor tervez visszavonulni, Haja János humorosan válaszolt:
Talán ha a Léta focicsapata bajnok lesz az NB I.-ben, vagy ha itt fogadnánk a Real Madridot, akkor elgondolkodnék rajta
– mondta nevetve.
Négyen létai színekben
Haja János nem egyedül képviseli Létavértest a bajnokságon, az egyesület négy kiváló dzsudokája indul a megmérettetésen:
- Turcsányi Balázs (90 kg).
- Haja János (100 kg),
- Baranya Zsolt (+100 kg),
- Kertész Lajos (+100 kg),
Árva Barna elnök is kiemelt figyelemmel követi a Létavértes SC ’97 minden szakosztályának versenyzőjét, így természetesen bízik benne, Haja János újabb medáliával gyarapítja a saját és a klub gyűjteményét.
Létavértesen nagyon büszkék vagyunk Jánosra.
Évek óta részt vesz már ezeken a versenyeken. Az önkormányzat is igyekszik minél jobban segíteni a pályafutását, és több vállalkozó is ígérte, hogy anyagi támogatást nyújt neki. Minden nap edz, nagyon bízunk benne, és abban, ezen a versenyen is sikeres lesz – mondta el az elnök.
Itt egy korábbi videó Haja János egyik edzéséről: