Kézilabda

2025.04.26. 18:13

Kiütötték a Mosonmagyaróvárt a Loki kézisei – fotókkal!

Az elejétől kezdve nagy volt a különbség a csapatok között. Ezúttal csak nevében volt rangadó a DVSC-Mosonmagyaróvár kézilabda bajnoki.

Ezúttal csak nevében volt rangadó a DVSC-Mosonmagyaróvár kézilabda bajnoki, ugyanis a Loki az első perctől kezdve sokkal jobb volt a Hódosban, mint a dunántúliak. A tavalyi szezonban a Mosonmagyaróvár kézilabda-együttesével vívott késhegyre menő küzdelmet a DVSC Schaeffler az NB I. dobogójáért. Most nem ez a helyzet, de ettől függetlenül a szombati meccsen mindkét csapat számára komoly a tét: a Lokinak a halovány bronzérmes remények életbe tartása, míg a vendégeknek pedig az Európa-liga indulást jelentő ötödik hely megszerzése érdekében lett volna fontos a győzelem. A két csapat eddig kétszer találkozott a szezonban, mindkétszer a mosonmagyaróváriak otthonában, a bajnokin nyert, ám a kupameccsen kikapott a Loki. Ráadásul azon a mérkőzésen a fél dunántúli gárda el volt tiltva, így gyakorlatilag cserecsapatával nyert a Móvár, ezért volt miért visszavágni, ahogy azt Catherine Gabriel is kihangsúlyozta a gárda honlapján.

Ezúttal csak nevében volt rangadó a DVSC-Mosonmagyaróvár kézilabda bajnoki
Ezúttal csak nevében volt rangadó a DVSC-Mosonmagyaróvár kézilabda bajnoki
Forrás: Vida Márton Péter

DVSC-Mosonmagyaróvár: jó hazai játék

A Debrecen ezúttal a Catherine Gabriel – Töpfner Alexandra, Hámori Konszuéla, Jovovics Jovana, Füzi-Tóvizi Petra, Kristin Thorleifsdóttir, Petrus Mirtill sorral kezdett.

Talán a szokatlan kezdési időpont tette, de nem volt telt ház a Hódosban. A Mosonmagyaróvárt elkísérte a lelkes szurkolótábora is, így nem maradtak magukra Tóth Gabrielláék. Füzi-Tóvizi szerezte az első gólt, a Loki ellépett 3–1-re, de egalizáltak a vendégek. Hámori második betörése után Jovovics hagyta ki a megítélt büntetőt – azért volt furcsa a döntés, mert az első hetes korábban Töpfner magabiztosan belőtte. Hámori újabb betörése után 7–3 volt a hazai fór, jött is az első időkérés. Thorleifsdóttir kapott pihenőt, Csernyánszki Liliána érkezett a helyére, Jovovics is leült pihenni, de őt a sporik küldték ki két percre.

A félidő derekán 7 volt közte, így Szilágyi Zoltán nyugodtan megkezdhette a rotációt: szerepet kapott Océane Sercien-Ugolin, Tamara Haggerty, Tóth Nikolett és Hornyák Dóra is.

A játékrész utolsó hazai támadását a hazaiak vezették, de Tóth Nikolett a kapust találta el, de így is magabiztos, 17–10-es Loki vezetésnél mehettek szünetre a csapatok.

Nem volt kérdés

Fordulás után Thorleifsdóttir ragasztotta a kapuba a folytatás gólját. A 37. percben 21–11-re ment a DVSC Schaeffler, számolt is a közönség a vendégegyüttesre – a vendégszurkolók erre válaszul azt kérdezték, merre van a hazai keménymag. Jessica Ryde hetes fogott, a Loki vonata pedig robogott tovább, a 47. minutumban már 29–14-et mutatott az eredményjelző. Gabrielt már nem csak a hetsekig váltotta Ryde. A második játékrészben csak az volt a kérdés, a sokkal koncentráltabban, jobban kézilabdázó piros-fehérek mennyivel nyernek.

A hazaiaknál Kelemen Dorina is feliratkozott a góllövők közé, és a végén Lakatos Réka is lehetőséget kapott a kapuban.

Csernyánszki hetese tett pontot a 60 percre, így a vége 39–22 lett, ilyen arányban s megérdemelten nyert a Loki.

DVSC Schaeffler–Motherson Mosonmagyaróvári KC 39–22 (17–10)
Kézilabda, női NB I., 22. forduló
Debrecen, 1150 néző. Vezette: Hargitai, Markó
DVSC: Gabriel – Töpfner 8 (3), Hámori 6, Jovovics 4, Füzi-Tóvizi 4, Thorleifsdóttir 4, Petrus. Csere: Ryde, Lakatos (kapusok), Csernyánszki 3 (1), Sercien-Ugolin 4, Haggerty 2, Tóth Nikolett 2, Hornyák D., Grosch 1, Kelemen D. 1. Edző: Szilágyi Zoltán
MKC: Halter – Falusi-Udvardi, Wolfs 2, Albek 5, Varga Emília 3 (2), Tóth G. 3, Magyar F. Csere: C. Martins (kapus), Lancz 1, Ivancok-Soltic 3 (2), Faragó Luca 1, Kukely A. 2, Tóth Eszter 1, Molnár D. 1. Edző: Stranigg Ferenc

  • Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–3. 15. p.: 11–6. 23. p.: 15–8. 37. p.: 21–11. 45. p.: 27–12. 58. p.: 37–20
  • Kiállítások: 10, ill. 6 perc
  • Hétméteresek: 5/4, ill. 6/4

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában