Összefoglaló

2025.04.20. 06:30

Ennél szebb meglepetés aligha kaphattak volna a DVSC szurkolói

Nehéz meccs elé nézett a debreceni csapat. A DVSC fordulatos mérkőzésen nyert.

A Debreceni VSC együttese szombaton fogadta a ZTE együttesét az NB I.-ben. A kora délutáni meccsen hatalmas volt a tét, hiszen a két pozícióval előrébb álló Zalaegerszegieket pontszámban egy esetleges győzelemmel be is érhette volna a DVSC. Végül egy fordulatos mérkőzést követően az utolsó percekben dőlt el a 3 pont sorsa.

Igazán fordulatos meccset játszott a DVSC
Igazán fordulatos meccset játszott a DVSC
Forrás: Napló-archív

Brandon Domingues eladta magát egy topligába? A főhős értékelt!

– Őrült meccs volt, a ZTE harmadik gólja után nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, de szerencsére kifizetődött, hogy folyamatosan nyomás alatt próbáltuk tartani az ellenfelünket. Szerencsénk is volt, ez tény, de meg is dolgoztunk érte. Fantasztikus érzés, hogy megcsináltuk, de nem szeretném magam a csapat fölé helyezni, nagyon kemény meló van a meccsben, amelyhez mindenki kellett. Az ilyen pillanatokért futballozunk, nagyon boldog vagyok – nyilatkozta a csapat egyik legjobbja. 

Igazi őrület! Így szurkoltak a drukkerek a DVSC fordulatos mérkőzésén

A szurkolói hangulatra sem lehetett panasz, a lelátókon is végig biztatták a kedvenc együttesüket a drukkerek.

Zéró tolerancia a kábítószer-kereskedőkkel szemben: a legnagyobb fogások Hajdú-Biharból

Ahogy Orbán Viktor az évértékelőjében is kiemelte, a kábítószer-kereskedőkkel szemben zéró tolerancia lép érvénybe, ehhez külön kormánybiztost is kinevezett a miniszterelnök Horváth László személyében. A Rendészeti Államtitkárság közösségi oldalán osztott meg egy bejegyzést, melyben kiemelik, hogy március 1. és április 9. között több, mint 160 kg kábítószert foglaltak le, valamint közel 2 ezer büntetőeljárást rendeltek el. Hajdú-Bihar vármegyében is számtalan esetről számoltunk be, cikkünkben pedig összegyűjtöttük az elmúlt időszak legnagyobb fogásait. 

Ilyen van? Egy használt Iphone drágább: íme az öt legolcsóbb autó Hajdú-Biharban

Napjainkban már egy olajcsere vagy más esetben egy éves buszbérlet is alig-alig jön ki 100 ezer forintból, nem hogy egy gépjármű. Azonban kisebb meglepetésre, böngészve az interneten, találtunk olyan kocsikat a használt autók piacán, amelyek bizony, ilyen olcsóak.

A teljes cikk:

Cipőjébe próbálta elrejteni a tiltott árut a rendőrök elől, nem sikerült

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai a Cívis Közterületi Támogató Alosztállyal közösen hajtottak végre elfogásokat április 14-én. Az összehangolt akcióban több fogyasztóra is lecsaptak Derecskén, és egy kábítószer-terjesztőt is előállítottak. A gyanú szerint a 33 éves derecskei díler tavaly nyár óta rendszeresen árulta a tiltott szert. A férfi épp hazafelé tartott hétfőn délután, amikor megállították és átvizsgálták a ruházatát. Hiába rejtette a cipőjébe a droggyanús anyagot, nem tudott túljárni a rendőrök eszén – számolt be róla a police.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában