2025.04.27. 11:30
Itt az újabb fejfájás: további kulcsemberek fognak hiányozni a Lokiból az MTK ellen
Fel van adva a lecke a szakmai stábnak. Nem elég, hogy sok sérült, két eltiltottja is van a Debreceni VSC együttesének.
Nem elég, hogy egy erősen vitatható büntetővel kikapott, a Debreceni VSC együttese a pénteki Nyíregyháza-Debrecen keleti rangadón, a mérkőzés bírója, Bognár Tamás alaposan meg is szórta lapokkal a hajdúságiakat. Megpróbálta nagyvonalúan vezetni a találkozót, de a gyengekezűsége miatt kicsúszott az irányítása alól a mérkőzés, aminek inkább a piros-fehérek látták kárát, hiszen nem kevesebb, mint 7 lapot osztott ki Szécsi Márkéknak. De talán nem is csoda az indiszponáltság, hiszen Bognár három nappal azelőtt még több mint 4000 kilométerrel arrébb, Szaúd-Arábiában fújta a sípot, ahol az Al-Nasszr játékosait akasztotta ki egy meg nem adott büntetővel. Érdekesség, hogy a „VAR-főnök” akkor is Vad II. István volt.

Forrás: Vida Márton Péter
Debreceni VSC: a piros lap jogos
A kaszinóban dolgozó krupiékból is elismerő csettintést kiváltó lapjárás eredményeként az MTK elleni mérkőzésről két alapember, Maximilian Hofmann, és a bolgár válogatott középpályás Kristiyan Malinov biztos hiányozni fog a Debreceni VSC-ből eltiltás miatt.
Hofmann esete egyértelmű, az osztrák középső védő egy, a durvaság határát átlépő becsúszás után kapott joggal piros lapot a 88. percben.
Persze kérdés, a felfokozott idegállapotban mennyire játszott közre például a Bognár által megadott nyíregyházi büntető, és a mérkőzés alakulása. Maximilian Hofmann a téli átigazolási szünetben érkezett, és eddig a DVSC mind a 12 bajnokiján kezdő volt, csak a Diósgyőr ellen cserélték le óvatosságból, mert négy sárga lapot is begyűjtött már ezeken a meccseken. Most legalább egy, de vélhetően inkább két bajnokin nélkülöznie kell majd őt a szakmai stábnak.
Szurkolók a Nyíregyháza-DVSC Labdarúgó-mérkőzésen
Fotók: Vida Márton PéterMegette, ahogy kell
Az ugyancsak a téli szünetben érkezett Kristiyan Malinov sérüléséből felépülve a 61. perctől csereként szállt be a keleti rangadón, és a hosszabbításban egy szerelés után kapott sárga lapot Bognár Tamástól. A bolgár középpályás előző csapatainál is ”nagy kártyás” volt, és itt sem cáfolt rá erre, hiszen az eddig neki jutó 10 bajnokin (kettőt sérülés miatt hagyott ki) már négy sárgát szedett össze. Speciel az ötödikre nem szolgált rá, hiszen a mérkőzés felvételén is látszik, hogy a szerelés közben tisztán a labdát érte el. A labdát elveszítő nyíregyházi Nagy Barnabás természetesen világfájdalommal az arcán fetrengett a földön, Bognár pedig szépen ”megette”, ahogy kell.
Hajdú B. István, a meccset közvetítő M4 Sport riportere így kommentálta a történéseket: „oltári nagyot esett, az biztos”.
A szerelés ide kattintva 1:55.01-nél megtekinthető.
Tehát a rengeteg sérült – Batik Bence, Hegyi Krisztián, Kusnyír Erik, Megyeri Balázs, Neven Djurasek és Yacouba Silue – mellett minimum két újabb hiányzója lesz a Lokinak az MTK ellen az NB I. 30. fordulójában, még szerencse, hogy legalább Ferenczi János felépült, Szűcs Tamás pedig visszatérhet a sárga lapos eltiltása után.
Azt hozzá kell tenni, ha úgy játszik a DVSC, mint Nyíregyházán, akkor a hiányzóktól függetlenül is nehéz lesz megfelelő eredményt elérnie.