Labdarúgás

2025.04.17. 12:47

Nagy csata, ez dönthet a ZTE ellen Nestor El Maestro szerint

A DVSC együttese a Zalaegerszeget fogadja a Nagyerdei Stadionban. A meccset megelőzően a Debreceni VSC vezetőedzője, Nestor El Maestro nyilatkozott portálunknak.

A Debreceni VSC a ZTE-t látja vendégül az OTP Bank Ligában szombaton 13 óra 15 perctől. Egészen elképesztő tétje van a rangadónak, hiszen az egerszegiek mindössze három ponttal vannak a hajdúságiak előtt, így egy esetleges győzelemmel tapadhatna riválisokra a DVSC. Arról nem is beszélve, hogy a kékek sportigazgatója, Sallói Isvtán korábban élesen kritizálta – ellent mondva az igazságnak – a Loki átigazolási politikáját. Állítása szerint a Vasutas „előszedett” hirtelen egy millió eurót, hogy megerősítse keretét. Nos, ez a a meggondolatlan kijelentés minden bizonnyal motiválhatja a piros-fehér játékosokat. 

Debreceni VSC, DVSC, ZTE, Zalaegerszeg
Debreceni VSC: Nestor El Maestro szerint meg kell nyerni a meccset. Forrás: Napló-archív

Debreceni VSC: A mester szerint… 

Azt megszokhattuk, hogy egy-két változtatás mindig van a DVSC kezdőjében, amelyre talán szükség is van. A cívisvárosiak vezetőedzője portálunknak úgy fogalmazott, hazai közönség előtt meg kell nyerniük a meccset. – Kielemeztük az Újpest elleni meccset, levontuk a megfelelő következtetéseket, már a ZTE ellen készülünk. Minden meccs más egyébként: nem ugyanúgy kell futballoznunk, mint a múlt héten. A futball szerintem az egyensúlyról szól. 

Nagyon fontos, hogy akarjunk a pályán, de ne túlságosan, mert az a teljesítményünk rovására is mehet. Úgy érzem felkészültünk a meccsre, bíznunk kell magunkban. 

Változás biztosan lesz a kezdőben, erre mindig szükség van. És mi kell még? Szeretném, ha minél többen kilátogatnának a meccsre, jó idő lesz, a hosszú hétvége előtt. Minden adott ahhoz, hogy remek hangulat legyen ezen a kiemelten fontos meccsen – fogalmazott a tréner.

 

 

Az NB I. állása: 

1. Ferencvárosi TC 27 15 8 4 45–25 +20 53

2. Puskás Akadémia 27 16 4 7 43–29 +14 52

3. Paksi FC 27 15 6 6 58–39 +19 51

4. MTK Budapest 27 12 5 10 46–37 +9 41

5. ETO FC Győr 27 10 10 7 38–31 +7 40

6. Diósgyőri VTK 27 10 9 8 34–39 –5 39

7. Újpest FC 27 8 10 9 30–37 –7 34

8. Fehérvár FC 27 8 6 13 32–39 –7 30

9. Zalaegerszegi TE 27 7 8 12 31–37 –6 29

10. Nyíregyháza Spartacus 27 7 6 14 25–41 –16 27

11. Debreceni VSC 27 7 5 15 43–51 –8 26

12. Kecskeméti TE 27 4 9 14 27–47 –20 21

27. Forduló eredményei:

Április 11., péntek

DVTK–Kecskeméti TE 2–1

MTK Budapest–Paksi FC 1–2

Április 12. szombat

ETO FC Győr–Puskás Akadémia 2–0

ZTE FC–Ferencvárosi TC 0–2

Április 13., vasárnap

Újpest FC–DVSC 2–1

Nyíregyháza Spartacus FC–Fehérvár FC 1–0

28. Forduló 

Április 19., szombat

13.15: DVSC–ZTE (Tv: M4 Sport)

16.15: DVTK–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport+)

20.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)

Április 20., vasárnap

13.15: Fehérvár FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

15.45: Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)

Április 21., hétfő

18.30: Kecskeméti TE–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

A DVSC előző meccsének összefoglalója: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában