Labdarúgás

2025.04.18. 10:00

Ekkora pénzt akaszthatsz a hétvégi DVSC-ZTE mérkőzéssel

A cívisvárosi együttesre élet-halál harc vár szombaton. A Debreceni VSC a szintén a kiesés ellen küzdő Zalaegerszeget látja vendégül.

Egészen elképesztő szezonja van a Debreceni VSC együttesének, nevezhetnénk érzelmi hullámvasútnak is, hiszen a kiváló szezonkezdet után visszaesett a csapat teljesítménye, amelynek eredménye több edzőváltás is lett, de úgy tűnik, Nestor El Maestro kinevezésével ismét a DVSC játssza az egyik legintenzívebb futballt az NB I.-ben. A következő feladat a ZTE legyőzése lesz. 

Debreceni VSC, DVSC, Loki, NB I., ZTE
Debreceni VSC: Szécsi Márk teherbírásán is sok múlhat a ZTE ellen. Forrás: Napló-archív

Debreceni VSC: Esélyesebb (?) a DVSC, de nem szabad senkit sem lebecsülni. 

A tabella jelenlegi állása szerint két olyan vidéki együttes lép majd pályára szombaton 13 óra 15 perctől, amelyeknek minden pontra szüksége van. Az idei szezonban teljesen megosztott, vagy ha úgy tetszik kiegyenlített a mérleg: egy hajdúsági és egy egerszegi siker, minden tekintetben döntő következik. Ha így nézzük, talán nem is meglepő, hogy az oddsok sem térnek el egymástól, sőt fogadóirodák között sincs nagy különbség. Átlagosan 2.00 a DVSC győzelmére a szorzó, döntetlenre 3.10, míg az esetleges ZTE sikerre 3.15. Meglátjuk, ezúttal igaza lesz-e a statisztikusoknak, mindenesetre: mindenkire szükség lesz a Nagyerdei Stadionban! 

Az NB I. állása: 

1. Ferencvárosi TC 27 15 8 4 45–25 +20 53

2. Puskás Akadémia 27 16 4 7 43–29 +14 52

3. Paksi FC 27 15 6 6 58–39 +19 51

4. MTK Budapest 27 12 5 10 46–37 +9 41

5. ETO FC Győr 27 10 10 7 38–31 +7 40

6. Diósgyőri VTK 27 10 9 8 34–39 –5 39

7. Újpest FC 27 8 10 9 30–37 –7 34

8. Fehérvár FC 27 8 6 13 32–39 –7 30

9. Zalaegerszegi TE 27 7 8 12 31–37 –6 29

10. Nyíregyháza Spartacus 27 7 6 14 25–41 –16 27

11. Debreceni VSC 27 7 5 15 43–51 –8 26

12. Kecskeméti TE 27 4 9 14 27–47 –20 21

27. Forduló eredményei:

Április 11., péntek

DVTK–Kecskeméti TE 2–1

MTK Budapest–Paksi FC 1–2

Április 12. szombat

ETO FC Győr–Puskás Akadémia 2–0

ZTE FC–Ferencvárosi TC 0–2

Április 13., vasárnap

Újpest FC–DVSC 2–1

Nyíregyháza Spartacus FC–Fehérvár FC 1–0

28. Forduló 

Április 19., szombat

13.15: DVSC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)

16.15: DVTK–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport+)

20.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)

Április 20., vasárnap

13.15: Fehérvár FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

15.45: Ferencvárosi TC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)

Április 21., hétfő

18.30: Kecskeméti TE–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

A DVSC előző meccsének összefoglalója: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában