2025.04.05. 06:04
DVSC-pénzeső: Hihetetlen, de igaz sztori!
A tabella 11. helyén álló DVSC-ről hihetetlen sztorit találtunk. Annak ellenére, hogy a bennmaradásért küzd a Debreceni VSC, valamiben mégis az élmezőnyhöz tartozik.

Forrás: Napló-archív
Az idei szezon aligha úgy alakult eddig ahogyan azt a Debreceni VSC vezetői megálmodták a szezon előtt: a kiesés ellen küzd a gárda, míg előzetesen a dobogóra várták sokan a hajdúsági együttest. Az esélylatolgatásoknak volt is alapja, hiszen keretértékben most is előkelő helyen áll a Loki, nyáron pedig ehhez még Hamzat Ojediran eurómillióit is hozzá kellett számolni. Mennyi az annyi?

Debreceni VSC: Élmezőnyben a DVSC
Az egész NB I. mezőnyét nézve nem meglepő, hogy a legértékesebb gárda a rekordbajnok Ferencváros, akik kis híján 54 millió eurónyi játékossal rendelkeznek. Kis túlzással, ha a másik tizenegy gárda értékét összeadnánk, akkor is a Fradi vezetne. Így mondjuk érdekes vagy „Keanos”, hogy csak a második helyen szerénykedik a fővárosi alakulat. Térjünk vissza a Lokira: a cívisvárosiak a negyedik legértékesebb kerettel rendelkeznek, a maguk 9.75 milliós „cédulájukkal”, A Transfermarkt adatai alapján így a dobogóért kellene küzdenie a hajdúságiaknak, de talán nem véletlen, hogy sokszor még a szakértők is cinikusan legyintenek a portálra, hiszen a harmadik helyezett Paks a tizedik a listán, eközben meg lehet, Bognár Györgyék fogják nyerni a bajnokságot. A „mértékadó” weboldal tehát csak nagyjából mutatja meg az erőviszonyokat, de hivatkozni teljesen nem lehet rá. Egyébként is annyira kicsi a különbség az élvonalbeli klubok között, hogy ezt nem szabad felróni a debrecenieknek, akik mellesleg jó játékot mutatnak tavasszal, legutóbb pedig a győzelem is összejött. Érdekesség, hogy a bennmaradásért vívott csatában érdekelt Nyíregyháza a nyolcadik, míg a Zalaegerszeg az utolsó a képzeletbeli listán.
A korábbi esztendőkben hogy állt a Loki?
Csak viszonyításképpen az előző szezonban is a negyedik helyen „állt” a DVSC, ekkor az ötödik pozícióban végeztek a cívisvárosiak a tabellán a szezon végén. Érdekesség, hogy a top 4 a négy legértékesebbre taksált gárdából állt össze. A 2022/23-mas idényben szintén a negyedik pozícióban volt a piros-fehér együttes, ekkor Szrdjan Blagojevics vezetésével a bronzérmet szerezte meg a Vasutas a szezon végén. Valamennyire mégis reálisak a Transfermarkt adatai? A feljutást követő első szezonban kicsit sem meglepő módon a 12-ből csak a 11. legértékesebb volt a debreceniek kerete, így sikerült megcsípni a középmezőnyt.
Hamarosan kiderül, elég lesz-e a bennmaradáshoz a negyedik legdrágább keret.
Az NB I.-es klubok értéke:
Ferencváros: 53.55 millió euró
Puskás Akadémia: 14.70
Újpest: 14.30
DVSC: 9.75
Fehérvár: 9.33
DVTK: 9.20
MTK: 8.98
Nyíregháza: 8.83
Győr: 8.50
Paks: 8.30
Kecskemét: 6.93
Zalaegerszeg: 6.80
Az NB I. állása:
1. Puskás Akadémia | 25 | 16 | 3 | 6 | 42–26 | +16 | 51 |
2. Ferencvárosi TC | 25 | 13 | 8 | 4 | 41–25 | +16 | 47 |
3. Paksi FC | 25 | 13 | 6 | 6 | 54–38 | +16 | 45 |
4. MTK Budapest | 25 | 12 | 4 | 9 | 44–34 | +10 | 40 |
5. ETO FC Győr | 25 | 9 | 9 | 7 | 35–30 | +5 | 36 |
6. Diósgyőri VTK | 25 | 9 | 9 | 7 | 31–34 | –3 | 36 |
7. Újpest FC | 25 | 7 | 10 | 8 | 28–34 | –6 | 31 |
8. Fehérvár FC | 25 | 8 | 6 | 11 | 32–36 | –4 | 30 |
9. Zalaegerszegi TE | 25 | 6 | 8 | 11 | 29–35 | –6 | 26 |
10. Nyíregyháza Spartacus | 25 | 6 | 6 | 13 | 24–39 | –15 | 24 |
11. Debreceni VSC | 25 | 6 | 5 | 14 | 38–48 | –10 | 23 |
12. Kecskeméti TE | 25 | 4 | 8 | 13 | 25–44 | –19 | 20 |
Az előző forduló eredményei:
25. forduló
Március 28., péntek
Kecskeméti TE–DVSC 1–3
Március 29., szombat
ETO FC Győr–MTK Budapest 2–1
ZTE FC–Paksi FC 1–1
Nyíregyháza Spartacus FC–Puskás Akadémia 0–2
Március 30., vasárnap
Újpest FC–Fehérvár FC 2–2
DVTK–Ferencvárosi TC 1–1
A következő forduló párosításai:
26. forduló
Április 5., szombat
14.30: KTE–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport)
17.00: Paksi FC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport)
19.30: DVSC-DVTK (Tv: M4 Sport)
Április 6., vasárnap
14.00: Fehérvár FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
16.30: Puskás Akadémia–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
19.00: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
A DVSC legutóbbi meccse: