2025.04.26. 09:46
Döntőbe jutottak a debreceni futsalosok
A DEAC a fináléban a TFSE-Tolna ütközet győztesével csap majd össze.
A DEAC női futsalosai pénteken bebiztosították a helyüket a női futsal NB I. bajnoki döntőjében, miután 4–1-re nyertek az Eger otthonában, így két győzelemmel abszolválták az elődöntőt.
– Ez a találkozó nem olyan volt, mint az első. Most sokkal jobban meg kellett dolgoznunk a győzelemért, az egriek nem adták olcsón a bőrüket. Nem játszottunk olyan jól, de pontosabb helyzetkihasználással hamarabb szert tehettünk volna egy megnyugtató előnyre. Ezúttal Kopjári Liza jó kapusteljesítményre is szükség volt. Talán nem is baj, hogy ez nem volt egy sima meccs, hiszen legalább látjuk, hogy ha kupadöntőbe akarunk jutni, a maximumot kell majd nyújtanunk – összegzett Quirikó Vivien vezetőedző a gárda honlapjának.

Forrás: DEAC-archív