2025.03.20. 18:16
Legyen egy nagy sportcsalád a HTE
Az új elnök még erősebb, összetartóbb közösséget szeretne. Pető László számára a legfontosabb feladat az egyesület alapjainak feltérképezése volt az első napokban.
Merőben új kihívásokkal szembesül Pető László, akit február végén választottak a Hajdúböszörményi Torna Egylet (HTE) elnökévé. A sportlövészet világából érkező szakember célja világos: a sportegyesület közösségként való megerősítése, illetve a fiatalok sportolásra ösztönzése – erről és még sok minden másról is beszélt a HAON sporttémájú podcastjében, a H szektorban.

Forrás: Vida Márton Péter
Pető László neve a sportlövészetben régóta ismert. Negyvenhat éve van jelen ebben a sportágban, és a Debreceni Lövészsuli szakosztályvezetőjeként is tevékenykedik. Elmondása szerint mindig is szívesen segített a sport területén, ahol csak tudott. Így történt 2020 környékén is, amikor Hajdúböszörményből megkeresték, hogy miként lehetne egy lövész szakosztályt elindítani a HTE-n belül. – Nemcsak a szakmai tanácsokkal segítettem, hanem edzőként is csatlakoztam az alakuló csapathoz. Az évek során egyre inkább belevonódtam a klub életébe, így amikor elnökváltásra került sor, felmerült a nevem is a jelöltek között – mondta.
Pető Lászlónak meg kellett ismerkednie az eddigi működési struktúrával
A kiváló szakemberrel készült beszélgetésben (melyet a cikk alatt hallgathatnak meg) szó lesz:
- a legfontosabb feladatokról,
- a szakosztályok eltérő hátteréről,
- a TAO-rendszerről,
- a bővülési lehetőségekről,
- a létesítményhelyzetről,
- a fiatalok és a szurkolók szerepéről, helyzetéről,
- illetve a Debreceni Lövészsuliról is, utóbbit egy önálló cikkben tárjuk majd az olvasók elé.
A megválasztása óta eltelt első hetekben az új elnök számára az egyesület alapjainak feltérképezése volt a legfontosabb feladat.
Meg kellett ismernem az alapszabályokat, a működési struktúrát, a szakosztályokat és az ingatlanok helyzetét. Egy dolog edzőként jelen lenni, és egy másik az egyesület teljes vezetéséért felelni
– hangsúlyozta.
A HTE több szakosztállyal rendelkezik, és fontos kérdés, hogy mindegyik egyforma figyelmet kap-e. A klub új első embere szerint ez nem könnyű feladat, mivel a különböző sportágak eltérő háttérrel rendelkeznek. – A csapatsportok, mint a kézilabda vagy a labdarúgás, más finanszírozási lehetőségekkel bírnak, például a TAO-rendszer révén. Az egyéni sportágaknál, mint az asztalitenisz vagy a lövészet, más forrásokat kell keresni – magyarázta Pető László, aki számára a társasági adókedvezmény, azaz a TAO-rendszer működése az egyik legnagyobb kihívás.
Elképesztően szigorú szabályoknak kell megfelelni, és komoly gazdasági tervezést igényel.
Amíg kívülről néztem, nem láttam ennek a rendszernek az összetettségét, de most, hogy az egyesület elnökeként közvetlenül is érint, teljesen más a kép – mondta.
Legyenek a közösség részei
A sportegyesület nemcsak a meglévő szakosztályokat kívánja erősíteni, hanem nyitott az új lehetőségekre is. – Múlt héten például egy íjászcsapat keresett meg minket, hogy miként tudnánk együttműködni. Azt gondolom, egy városi sportegyesületnek nyitottnak kell lennie az ilyen kezdeményezésekre – osztotta meg tapasztalatait.
Pető László hosszú távú célja, hogy a HTE ne csak sportklub legyen, hanem egy erős közösség is.
– Fontos, hogy a szakosztályok ne különálló egységekként működjenek, hanem együtt alkossanak egy nagy családot. A sportolók látogassák egymás mérkőzéseit, szurkoljanak a másik csapatnak, érezzék, hogy egy közösség részei.
A sportegyesület sikeréhez a szurkolók támogatása is hozzátartozik. Pető László szerint, ha egy klub jól működik, az vonzza a nézőket is.
A sport és a drukkerek kölcsönösen hatnak egymásra. Ha jó a csapat, jönnek a szurkolók. Ha jó a szurkolótábor, az inspirálja a játékosokat.
– Ezen a területen is van még tennivalónk – vélekedett.

Forrás: Vida Márton Péter
Még több fiatalt bevonzani
A létesítményfejlesztés is napirenden van. – A sportkomplexum fenntartása komoly költség, és bár jelenleg a város vállalja az üzemeltetést, ez a jövőben változhat. Szeretnénk, ha a sport mellett más közösségi rendezvények is helyet kapnának a létesítményekben – maygarázta a szalkember, aki szerint a legfontosabb, hogy az egyesület megtartsa utánpótlás-nevelő szerepét, és egyre több fiatalt vonzzon be a sport világába.
Ha majd 2026 januárjában visszatekintek az első elnöki évemre, azt szeretném látni, hogy a klub egy még erősebb, összetartóbb közösség lett, ahol a sportolók jól érzik magukat, és ahol a helyi fiataloknak egyértelmű választás a sportolás
– zárta gondolatait a HTE elnöke.