Labdarúgás

2025.03.24. 14:15

Mi lett volna, ha esznek is a törökök?

Jó volt a helyszínről az eseményeket követni, örülhet, aki jegyhez jutott. Azonban tény, hogy hazai részről nem ez volt a legemlékezetesebb magyar–török meccs...

Törökországban történt, ami történt. Új meccs, új remények. Még ha nem is volt olyan focilázban az ország, mint az Európa-bajnokság ideje alatt, így is rengetegen utaztak csak azért utaztak Budapestre, hogy láthassák a magyar–török válogatott-mérkőzést a Nemzetek Ligája rájátszásában. Én is így tettem. Vonattal mindig izgalmas az utazás, a „gyors” járaton ezúttal is történt egy érdekes eset: mivel a mosdó műszaki hiba miatt le volt zárva, így az utasoknak külön jelezni kellett a kalauznak, mikor óhajtanák elvégezni szükségleteiket – hol az állomáson, hol egy másik vonaton lehetett használni a wc-t, és bár van az a mondás, hogy a „vonat nem vár”, most mégis várt.

magyar–török
A magyar–török a Nemzetek Ligája élvonalbeli tagságáért rendezett párharc 1–6-os összesítéssel ért véget
Forrás: MTI/Purger Tamás

A várva várt mérkőzés előtt a Keleti Pályaudvar mellől, a Verseny utcáról indult a vonulás több ezer szurkolóval, jó volt a hangulat, itt még az ismeretlent is ismerősként üdvözölték. A színes füstbombák nagyszerűen mutattak, a „ria, ria, Hungária” rigmus hallatán pedig libabőr kerülgetett. Aztán jött a találkozó, ahogyan azt az utóbbi időben már megszokhattuk, ismét telt ház volt. A kiemelt költségvetésű koreográfia gyönyörű volt, a látkép szerintem mindenki tetszését elnyerte. Azonban bevallom, szégyelltem magam, hogy a törökök himnuszát rengetegen kifütyülték.

Ilyen volt a magyar–török meccs a stadionból

A párharc előtt úgy gondoltam, hogy a jelenlegi kereteket figyelembe véve egy góllal jobb most a török csapat. Azonban az idegenbeli összecsapáson is voltak jó pillanataink, így a legtöbb magyar drukker győzelemben reménykedett. 

Sokakat meglepett, hogy a 10. percben máris állt a játék, a ramadán miatt pihenőt tartottak – mi lett volna, ha a törökök előtte esznek is?!

Szoboszlai Dominikék nagyszerűen kezdtek, megnyomták az elejét, csak éppenséggel nem találtak a kapuba. A kihagyott helyzetek pedig megbosszulták magukat, a balkániak éltek a lehetőséggel. Azt is hozzá kell tenni, hogy a korábban bundabotrányba keveredett német játékvezető több kisebb hibát vétett, nemzeti együttesünk pedig megrogyott az első bekapott gól után. Németországban közel 3 millió török él, így kissé furcsa, hogy éppen őket delegálták a meccsre, de nem ezen múlott a végkimenetel. A szünetre meg is pecsételődött a mieink sorsa.

A félidőben a helyi dj trollkodott, Dolly Roll Isztambul című slágere hatalmas füttykoncerttel végződött, egyesek szerint akár még az Egri Csillagokat is ki lehetett volna vetíteni. A büféknél pedig az keltett felháborodást, hogy a régi tokeneket már nem fogadják el. De ha az eredmény nem kedvező, ilyenkor általában más sem.

A második játékrészben már kevesebb történés volt, a meccs folydogált a maga medrében. A szurkolók ugyan becsülettel buzdították a sportolókat, de a végére kicsit „hangulattalanná” vált a Puskás Aréna. A helyszínen csak pár száz török fanatikus örülhetett. Magyar részről teljes széthullás lett a vége, két és fél év után véget ért a hazai veretlenségi sorozat. Az utóbbi időszakban a vártnál több bravúr is volt, és bizonyára még lesznek is. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, a magyaroknak most a „B” liga a realitás. 

Viszont kebabot most egy darabig biztosan nem kérek.

A magyar–török meccs összefoglalója:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában