Helyi sport

2025.03.26. 11:56

Dombi Tibor: Kikészülök ettől az idénytől

Bizakodó a DVSC jövőjét illetően, látja a csapatban rejlő lehetőségeket. Dombi Tibor a Magyar Nemzetnek adott interjújában ráadásul régi emlékeket is felidézett.

Dombi Tibor szerint nincs válságban a magyar labdarúgó-válogatott, csak éppen most olyan szériába került, amikor semmi sem sikerül – kezdi írását a Magyar Nemzet. Mint írják, a debreceni legenda úgy látja, Marco Rossi jó munkát végez, élvezi az emberek bizalmát, de a korábbi harmincötszörös szélső a válogatottnál is jobban aggódik a Debrecenért, pályaedzőként sem érti, miért vergődik a csapat, miközben úgy látja, minden adott a jó szerepléshez.

CM20241109_DVSC-ETO FC Gy?r (1)
Dombi Tibor bízik a DVSC bennmaradásában
Forrás:  Illusztráció: Napló-archív 

Benne élek a debreceni mindennapokban, talán ezért is az volt az első gondolatom a válogatott törökök elleni vereségéről, hogy kísérteties a hasonlóság a DVSC-vel

– idézte fel.

– Az Eb-selejtezőkön minden sikerült, még az ellenfél helyzetéből is mi rúgtunk gólt, most viszont semmi sem. Ugyanezt élem meg Debrecenben. Én akkor is óvatosságra intettem másokat, amikor két éve a harmadik helyen zártuk a bajnokságot, mert akkor minden összejött, néha úgy játszottunk, hogy nem hittem a szememnek. A mostani idényben, különösen a tavasszal, érthetetlen a vesszőfutásunk, annál sokkal jobbak vagyunk, hogy holtversenyben az utolsó helyen tanyázzunk – vegyítette a törökök ellen elvesztett Nemzetek Ligája-osztályozó és a DVSC helyzetének értékelését Dombi Tibor. 

Dombi Tibor az NB I-ben látja a DVSC jövőjét

– Kikészülök ettől az idénytől – mondta a Debrecenről a korábbi válogatott játékos. Elismerem, az ősszel voltak gondok a minőséggel, de a télen egyértelműen sikerült megerősíteni a csapatot. 

Jól is indultunk, megnyertünk két meccset, de aztán következett négy bosszantó vereség, amitől lelkileg padlóra kerültünk, ráadásul sokan meg is sérültek.

Kicsit talán racionálisabban kellene futballoznunk, olykor a döntetlent is meg kell becsülni. Nem akarok jósolgatni a Kecskemét elleni meccsre és a folytatásra sem, azt azonban ki merem jelenteni, a tavaszi Lokinak egyértelműen az első osztályban van a helye. Ha a játékosok azt hozzák, amire képesek, akkor biztosan kiharcoljuk a bennmaradást – szögezte le a Debreceni VSC élő legendája.

Dombi Tibor bízik a DVSC bennmaradásában
Dombi Tibor bízik a DVSC bennmaradásában
Forrás:  Illusztráció: Napló-archív

A válogatott teljesítményét is értékelte

Vasárnap két játékos, Dárdai Bence és Tóth Alex is bemutatkozott a válogatottban, ennek apropóján – kissé talán gonoszul – felidéztük, hogy nála keservesebben aligha debütált bárki is, hiszen a hollandok elleni 7-1-es vereség alkalmával játszott először címeres mezben.

– Tényleg teljesen más idők voltak. Már akkor vereségre voltunk ítélve, amikor kifutottunk az eindhoveni Philips Stadionban, az a miliő teljesen ismeretlen volt idehaza.

Akkoriban lényegesen messzebb voltunk az elittől, én szurkolója voltam a Van Basten-, Rijkaard-, Gullit-féle csapatnak, aztán hirtelen ellenfélként kellett volna helytállnom. Így visszagondolva nem is értem, az olimpiai csapattal hogyan tudunk kijutni az atlantai olimpiára, pedig Európából csak öt ország vehetett részt az olimpiai labdarúgótornán. Tényleg a csoda kategóriája volt.

Dombi Tibor is úgy látja, a magyar válogatottnak van egy kimondottan ütőképes, a legjobbakkal is versenyképes kezdőtizenegye, csak éppen ha két-három ember kidől, mint most Sallai Roland, aztán Schäfer András és Nagy Zsolt, akkor nehéz őket pótolni. További részletekről a Magyar Nemzetben olvashat.

Ajánljuk még:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában