2025.03.18. 17:40
Új bajnokság indul a héttől
Lecsúszott az első helyről a DEAC labdarúgócsapata miután múlt vasárnap délután 2-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Putnok elleni rangadón. – Kevés helyzet alakult ki a mérkőzésen, látszott, hogy mind a két csapat jól felkészült a másikból – kezdte Urbin Péter vezetőedző. – Hasonló meccset játszottunk ősszel Putnokon is, azt megnyertük 1-0-ra. Az első félidőben kaptunk egy szerencsétlent gólt, a támadó elesett, kikerült a védők látóköréből, így tudott üresen fejelni. A második játékrészben mindent megpróbáltunk, támadásokat vezettünk, feljebb toltuk a védekezésünket. A cserék jól szálltak be, hozzá tudtak tenni a játékhoz. Meg is volt a sanszunk az egyenlítésre, de sajnos nem tudtunk gólt szerezni. Van még tíz meccs hátra, új bajnokság indul, az első három csapat ugyanannyi ponttal áll, szóval keseregni nincs időnk. Nyilván ez a vereség most rosszulesik mindenkinek, de fel kell ebből álljunk és Tiszaújvároson meg kell próbálni javítani! – összegzett la debreceniek honlapján a vezetőedző.

Forrás: DEAC-archív