2025.03.18. 19:34
Meglepő? - váltás a DEAC kispadján
Andjelko Mandics vezetőedző kedden benyújtotta lemondását, melyet a klub vezetése elfogadott, jelentette be a DEAC kosárlabdacsapata a honlapján. Becsky István szakosztályvezető elmondta, a klubnál nem örültek a szakember döntésének, hiszen hosszútávra terveztek vele, de ugyanakkor megértjik és tiszteletben tartják az elhatározását. – Az elmúlt időszakban gödörbe került a csapat, ő pedig úgy ítélte meg, hogy ahhoz, hogy el tudjuk érni az év elején kitűzött célokat, mindenképp változtatásra, új impulzusokra van szükség. Pótlását házon belül szerettük volna megoldani, Pethő Ákos rendelkezik a kellő tapasztalattal és tudással, ismeri a csapatot, nem kérdés, hogy megérdemli a bizalmat – nyilatkozta Becsky István.
A váltás olyan szempontból kevésbé meglepő, hogy a DEAC a bajnokságban a legutóbbi négy mérkőzését elvesztette, ráadásul a Magyar Kupa négyes döntőjében sem termett számukra babér.

Forrás: DEAC-archív