Ökölvívás

2025.03.12. 09:46

Beindult a pofonosztás Debrecenben – fotókkal!

Negyvennégy versenyző már a ringbe is lépett kedd délután az Oláh Gábor utcai létesítményben. Izgalmas csatákat hozott a Bocskai-emlékverseny első napja.

A Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny összefonódik Debrecen nevével, hiszen immáron a 69. alkalommal rendezik az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban a sporteseményt. A keddtől szombatig tartó Bocskai-emlékverseny a hazai szövetség első World Boxing eseménye a cívisvárosban.

Bocskai-emlékverseny
Nagy küzdelmet hozott a két debreceni Zsigó Csaba és Bernáth László párharca a Bocskai-emlékverseny első napján
Fotó: Kiss Annamarie

Világsztárokat láthatunk

A lengyel női válogatott nagyon erős csapattal érkezett a tornára, az olimpiai ezüstérmes Julia Szeremeta épp Debrecenben tér majd vissza a ringbe Párizst követően, de az Eb-második Aneta Rygielska is regisztrált az eseményre. A hollandok közül a vb-bronzérmes, és párizsi olimpikon Chelsey Heijnen, valamint az ifi világbajnok Maud Van der Toornis ringbe léphet, mindketten a világ legjobbjai közé tartoznak. A walesi Zoe Andrews és Carmen Lynch is a 2026-os Brit Nemzetközösségi Játékokra készül, mindketten sokat fejlődtek az elmúlt egy esztendőben, így a Bocskain várhatóan mindenkinek komoly riválisai lesznek. Az azeriek nagyon erős és tehetséges férfi ökölvívókkal érkeztek, Mahammadali Gaszimzade és Ali Abdullajev csak januárban lépett be az elit bokszolók táborába, de junior- és ifjúsági versenyeken taroltak. A horvátok között a legnagyobb név egyértelműen Gabrijel Veocsics, a párizsi olimpikon, a 2023-as Európa Játékok ezüstérmese, félnehézsúlyban (80 kg) Akilov Pylyp ellen minden bizonnyal egy nagyon izgalmas mérkőzést vívhatnak. Csapattársa, Marko Milun (+90 kg) is nyert már európai szintű eseményt, a legnagyobbak között a Bocskain aranyesélyes, így minden bizonnyal ebben a súlycsoportban is izgalmas és színvonalas csatákat láthatnak a kilátogató nézők. 

Új kapitány

Az olasz Emanuele Renzin neve jól cseng a bokszvilágban, a legutóbbi időkig az olasz válogatottak mellett dolgozott, így például a párizsi olimpián is, immáron pedig a magyarok új kapitánya. A szakember a MÖSZ-nek nyilatkozott. – Nagyon jól ismerem a magyar ökölvívást, a különböző versenyeken és edzőtáborokban az elmúlt években rengetegszer találkoztam a válogatottakkal. A tehetséges fiatalokat pedig igyekszem minél gyorsabban feltérképezni. Amiben a modern edzéselmélet segítségével előreléphetünk, az a sebesség és a dinamika, ugyanakkor a bunyósok technikai képzettségére nem lehet panasz, arra bátran építhetünk – mondta az 54 éves olasz mester, aki a szövetséggel kötött megállapodás után máris Debrecen felé vette az irányt. Jó szintfelmérő lesz a Bocskai, amelyen Emanuele Renzini három kivétellel (az egyaránt országos bajnok Kovács Richárd, Énekes Dominik és Kiss Levente) minden hadra fogható magyar menőt láthat kesztyűben, személyesen pedig a most a ringből hiányzókkal is találkozhat.

Városi ütközet is volt a Bocskai-emlékverseny első versenynapján

A Bocskai-emlékverseny megnyitóján először Debrecen alpolgármestere, Barcsa Lajos üdvözölte a jelenlévőket. – Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy immáron 69. alkalommal van az esemény a cívisvárosban. Ez a Magyar Ökölvívó Szövetséggel és a Sportcentrummal való szoros együttműködésünk nélkül nem jöhetett volna létre – mondta, majd a versenyzőknek jó küzdelmet kívánt. A MÖSZ elnöke, Kovács „Kokó” István kiemelte, hogy Bocskai István a szabadságért, az igazságért és az önállóságért harcolt. Mi, ökölvívók ugyanilyen célért küzdünk – hangoztatta, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki miatt ez a verseny létrejöhetett. A megnyitón részt vett a Debreceni Sportcentrum ügyvezetője, Becsky András is. A nézők között pedig többek között Sidlovics Gábor „Sidi”, a Tankcsapda exgitárosa is jelen volt. Beindult a pofon-ofon, a keddi nap folyamán két ringben huszonkét izgalmas mérkőzést rendeztek. 

Többek között két debreceni versenyző is összecsapott egymással, az 55 kg-osok versenyében Bernáth László nagy csatában győzte le Zsigó Csabát egyhangú pontozással.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség beszámolója alapján az első versenynapon Pap Kata nagyon közel állt a meglepetéshez, a lengyel Nikola Prymaczenko ellen csak 3:2-es megosztott pontozással kapott ki. Kata az elmúlt időszakot Budvában töltötte edzőtáborban, a világ legjobbjai ellen kesztyűzhetett, ez pedig meglátszott mai teljesítményén, amely akár egy szoros győzelem is lehetett volna. Korábbi ifi Eb-ezüstérmesünk, Mezei Petra szintén lengyel riválissal nézett farkasszemet az 51 kilósok mezőnyében, Angelika Krysztoforska ellen harcolt, küzdött, fizikailag minden rendben is ment, de pontozók 4:1 arányban a riválist látták jobbnak. Sipos Hajnal is egy nehéz ellenféllel szemben találkozott, a korosztályos Eb-ken rendszeresen érmes lengyel Wiktoria Rogalinska ellen vereséget szenvedett.

Horváth Laura idén lesz csak 20 esztendős, és a svédországi nemzetközi versenyen egy hónappal ezelőtt már bizonyította fejlődését. A walesi Zoe Andrews már 2022 óta tagja a felnőtt válogatottnak, sok érmet szedett össze, de Laura megtalálta ellene a legjobb taktikát, így egy nagyobb skalpot gyűjtött be az 54 kilósok mezőnyében. Eb-ezüstérmesünk Lakos Regina (70kg) is sajnos elvérzett az első versenynapon, a kétszeres ifi Eb-bronzérmes lengyel Aleksandra Cyrek sebességben, valamint pontosságban volt jobb, így versenyzőnknek sajnos gyorsan véget ért a Bocskai. Bernáth László ezúttal az 55 kilósok között próbál szerencsét a Bocskai emlékversenyen, a debreceni kiválóságnak ez már nem az első nagy nemzetközi tornája. A fiatalabb, ifi Eb-bronzérmes Zsigó Csaba ellen nagy csatára lehetett számítani, és ez szerencsére nem is maradt el, így egy remek mérkőzést láthatott a közönség, amelynek a vége egyhangú pontozás lett Bernáth Laci számára. Eb-bronzérmesünk, Veres Roland Spanyolországban kezdte az évet, a Bocsain pedig már nem mutatott idény eleji formát. Az ifik közül frissen érkező Frank Dániel még csak most debütált a felnőttek között, a meccsen nem vallott szégyent, de meg kellett hajolnia Roli nagyobb tudása előtt. A nap másik könnyűsúlyú (60kg) magyar mérkőzése sokkal korábban ért véget, mint amire számítottunk a debreceni csarnokban. Kovács Kruzitó a Hell Boxing Kingshez hasonlóan energikus volt, fizikailag és állóképességben, valamint természetesen ütőerőben múlta felül Balog Márkot, így már az első menetben döntő fölénnyel győzött.

A Bocskai-emlékverseny további programja:

  • Március 12., 14:00 – Második versenynap
  • Március 13., 14:00 – Harmadik versenynap
  • Március 14., 13:00 és 16:00 – Negyedik versenynap a férfi elődöntőkkel, valamint az előre hozott döntőkkel
  • Március 15., 18:00 – Ötödik versenynap a döntőkkel

Az A-ringben zajló küzdelmek itt nézhetők vissza:

A B-ringben zajló küzdelmek itt nézhetők vissza:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában